Vér, veríték és könnyek

Az érdeklődés kitartó, így elmondom, hogy szerencsére jól vagyok, lassan visszatér az erőm, már bedolgozok távmunkában, és itthon is tudok már hasznos lenni. De most nem erről fogok írni, ahogy vér sem, veríték sem és könnyek sem lesznek.

Balatonfüreden szuper volt. A társaság kissé elborította volna a korfát, mert huszonéves nem volt a betegek közt, harmincas csak én, negyvenes megint egy se, ötvenes már volt pár, a többi 300-400 beteg hatvan fölött volt. Ami nem baj, mert elég jól megértem magam, sőt tisztelem az idősebb korosztályt is. Azért akadt kivétel.

Az egyik jó oldala a szívműtétnek, hogy az embernek rengeteg ideje van olvasni. Viszont már a kórházban nagyon megunja az ember az ágyban fekvést, így Füreden is rögtön keresni kezdtem az alkalmas helyet. Az idő túl hideg volt, hogy a parton ücsörögjek, de nagy örömömre hamar találtam egy könyvtárat, egészen közel a szállásomhoz. Ugyan kölcsönözni csak napi másfél órában lehetett, de a bármikor be lehetett menni, és tűrhető karosszékben olvasgatni, egy ideig természetes fénynél. Egy nagy előadótermet kell elképzelni, ahol több, mint 100 fő is kényelmesen le tud ülni. A terem végébe ültem le, már csak azért is, mert az elejébe volt egy kis tévé, és féltem, hogy mi lesz, ha valaki a Fókuszt szeretné nézni.

Ebből adódtak a gondok. Az természetesen nem zavart, hogy elkezdték nézni a brazil sorozatokat, majd a rettenetes bulvárhíradót, végül pedig a Jóban-rosszban köztet. Olvastam tovább, csak a könyvre figyelemmel. De hamar váratlan meglepetés ért. Felállt egy erősen Döbrögi-szerű alak, és kijelentette, hogy ez a hely nem olvasásra van, hanem tévénézésre.

Enyhén szólva meglepődtem. Pár mondat után kiderült, hogy az zavarja, hogy a terem végében (a tévétől és az ülőhelyétől szerintem legalább 20 méterre) égett a villany. A tévénél olyan sötét volt, hogy egymást nem nagyon láthatták az ott ülők. A döbrögi körül persze még sötétebb. Kedvesen kérdeztem, hogy biztosan zavarja-e, és próbáltam a lehető legkedvesebb lenni. Ennek keretében rá is hagytam, elmentem olvasni a szobámba. (Pontosabban egy másik épületben lévő tévéterembe, ahol mindig égett az összes villany. Csak sajnos messzebb volt és épp kifestették, és a festékszag elég zavaró volt.)

Következő nap korábban adódott idő, és több órát olvastam egyedül a könyvtárban, mire jött pár néni. Nekik segítettem megkeresni a megfelelő csatornát (Macska, én elárultalak, hazudtam Pabloról, ezt tettem veled, Macska! - közölte minden reklámszünet előtt és után egy ágyban fekvő, gonosznak kinéző asszony), pár szót is váltottam velük. Már pedzegették, hogy tegnap én voltam-e az, akit elkergettek. Mondtam, hogy tényleg furcsa volt, álmomban nem gondoltam volna, hogy valakit is zavarok. Kérdeztem, hogy őket nem zavarja-e, ha hátul olvasok. Élénken tiltakoztak, hogy már hogyan zavarná őket.

Aztán eljött az esti szemét ideje, és megjött a bajusz is. Bejött és leült, de rögtön rájött, hogy itt valami nem stimmel, mert felállt, kiment és rám kapcsolta a hátul égő villanyt. Kedvesen megkérdeztem, hogy biztos nem olvashatnék-e, mire kijelentette, hogy nem. Itt a tévé, itt tévéznek, nem olvasni van ez a terem. (Nos, a könyvtáron kívül még 2 másik nagy teremben volt nyilvános tévé, valamint napi 325 Ft-ért a szobába is lehetett bérelni.) És tanácsolta, hogy menjek a szobába olvasni. Én megint közöltem, hogy sose gondoltam volna, hogy valakit ez zavar. De akkor már páran rászóltak. "A fiatalember olvasna." és hasonlók. Majd valaki szóvá tette, hogy ő nem nagyon szeret teljes sötétben tévézni, nem tesz jót a szemének. (Ez valóban így van, tényleg nem szabad tök sötétben tévézni, de ezt most nem kezdtem el kifejteni a baromállatnak.) Helyette sajnálkoztam, és elsétáltam.

De éreztem, hogy az elvetett mag szárba szökken. Szándékosan nem mentem másnap oda olvasni (pontosabban még korán leléptem), hiszen nem megacélozni, hanem megtörni szerettem volna az akaratát. És tudtam, hogy sínen vagyok. Onnan tudtam egészen biztosan, hogy pontosan tudtam, ki az illető. Füreden ugyanis fix ültetét van, a menzára kb. 150-en férnek be, és három turnusban, állandó helyeken esznek. Engem egy négy személyes asztalhoz osztottak be, ahol ez a jóember ült mellettem, minden nap kétszer vagy háromszor. Nem volt kétséges, hogy ő is felismert, mint egyetlen 30-as eltéveszthetetlen voltam. És amikor már rögtön az első "elsötétítés" után a reggelinél rámosolyogtam, hogy "Szép jó reggelt", ő meg csak felelt, hogy Jó reggelt, és semmit sem szólt az előző esténél, akkor tudtam, hogy nyertem. Mikor előhúzta a kardját, veszített.

Harmadnap ebédhez sétáltam épp, amikor egy szimpatikus idős párral futottam össze a liftben. Kis idő után megkérdeztek, hogy én voltam-e akit múltkor nem hagytak olvasni. Ismét csak sajnálkoztam, hogy micsoda emberek vannak. Nos, kiderült, hogy már ők is nagyon felháborodtak. Ez odáig fajult, hogy legutóbb, mikor elmentem, akkor olyan szóváltás alakult ki, hogy végül a Döbrögi otthagyta az egész termet, nem tetszett neki a társaság. És le is szokott az esti tévézésről.

Bár picit végig sajnáltam, de volt bennem annyi kegyelem, hogy nem hoztam föl a dolgot. Pedig itt nem volt vége. Folytatása következik!

A "Macska" egy szeméttelepen  nőt föl, pedig milliomoscsaládból származna, de elvették a vagyont. A gonosz család gyermeke Pablo, azonban beleszeret, mert ő nem a származást nézi. Majd még van egy csomó ármány, de végül minden jórafordul gondolom.

Miért is szívás a műbillentyű?

Aktuális: Meggyógyultam, mindenki a családból, az antibiotikum (is) segített, és szerintem simán megúsztam. Végre hazajöttem. Jól vagyok, fáradékony, de türelmes. Igyekszem tehát ismét pár naponként írni hosszabban az ún. élményekről.

Hosszú távú: Először is a műbillentyű nem szívás, hanem egy csodálatos találmány, amely milliók életét menti meg, ill. hosszabbítja meg. A biológiai (disznó-, marha-) billentyű kb. 7 évet bír, utána újra kell műteni. De tavaly jó esélyem volt a plasztikára, és ahhoz képest nem jó dolog. Ahhoz képest nincs előnye. Hátrányai:

1. Fertőzési gócpont

Ez azt jelenti, hogy kisebb betegségekre, minden fogorvosi beavatkozásnál antibiotikumos védelem kell. Ezzel együtt lehet élni, de nyilván nő a kockázat.

2. Kisebb a teljesítőképessége

Elfogadtam, nem leszek már semmiben sem bajnok. Ez eleve kétséges lenne.

3. Kattog

Ez apróságnak tűnik, de roppant idegesítő. Egyetlen embert ismerek, aki többször előfordult, hogy vendégségben aludván felkelt éjjel, és kiszedte az ottani órából az elemet, hogy ne kattogjon (szomszéd szobából is hallani - reggel visszaraktam és beállítottam, a tulajok mit se sejtettek), aki a szobájában dolgozó kollégáit erőszakkal ventillátorhalkító program telepítésre kényszeríti, aki a csapot mindig úgy állítja, hogy a csepegés (másik szoba, csukott ajtó mellett) se hallatsszon. Aki kiment az utcára éjjel, hogy megkeresse, hogy 2 sarokkal odébb hol zúg egy trafó. Sajnos ez az ember pont én vagyok (illetve pl. Bor szempontjából pont a férje).

Ez meg kattog. Vagy inkább csillingel, mert magas komponens a legzavaróbb. Zenét élvezni lehetetlen, csöndet élvezni lehetetlen. Lefekvés után vagy csendes helyen irtó hangos, de a körúton fényes nappal is hallom. Más is hallja, Bori volt már, hogy rám akart szólni érte.

Kérdezik, hogy jobb lesz-e majd, nem szokom-e meg idővel. Nyilván meg fogom szokni valamennyire. De konkrétan hallva teljesen kizártnak tűnik, hogy nem fogom hallani. Majd öreg koromra esetleg megsüketülök. Bár nagymamám pont nem süketült meg, és miről panaszkodott folyton? Az apró zajokról.

Ráadásul azt is hallom, amikor zavar keletkezik a ritmusban. Kihagy egy dobbanást, vagy dupláz. Ez még idegesítőbb. Na, ez talán múlni fog.

4. "Vérhígító" szedése

A név totál hülyeség, mert semmivel sem hígabb a vér tőle. A véralvadás egyik faktorát befolyásolják, és ettől nehezebben alvad a vér.

A véralvadást INR-ben mérik, amely nagyjából az alvadási idővel arányos (de van benne azért egy kis matek). Egy normál ember INR-e 1,0 körül van. A műbillentyűsöknél 2,5-3,5 közé állítják be az értéket, folyamatos gyógyszerezéssel. Azaz jelentősen lassabban alvad a vérem mostantól.

Miért legyen több mint 2,5?

Ha "túl jó" a véralvadás, akkor a műbillentyűn, mint összetett felépítésű idegen testen vérrög képződik. A képződő vérrög bajt, nagyon nagy bajt is okozhat. Ezért innentől soha nem lehet többé alacsony az INR.

De miért ne több mint 3,5?

Az 1 fölötti érték jelentős kockázat, az elvérzés oldalán. Kisebb sebek sem állnak el, bevérzések alakulhatnak ki, és a legnagyobb veszély, hogy egy baleset során akár (belső vérzésből) elvérezhetek, vérömlenyek keletkezhetnek. Ez annyit jelent, hogy a kontaktsportok, veszélyes sportok, foglalkozások erősen kerülendők. És lehetőleg ne szenvedjek közlekedési balesetet se, mert annak innentől érdemben nagyobb a kockázata.

Az INR-t a kezdeti beállítás után (mindenkinek nagyon más adag gyógyszer kell) havonta kell ellenőriztetni egy vérvétellel, ami alapján, ha kell, módosítják a gyógyszeradagot, és így megy a dolog tovább.

K-vitamin

Mindez ijetsztően hangzik, de azért sokan élnek így, nem is ijedtem meg. Én szerencsére eleve óvatos ember vagyok (azért a foci és a bringa...), de ami igazán kikészített elsőre az a K-vitaminos történet. Miről van szó?

A szedett gyógyszer (Syncumar) a K-vitamin felvételének akadályozásán keresztül rontja a véralvadást. Ha plusz adag K-vitamint viszek be, akkor hiába rontja a gyógyszer a felvételét, még is elkezd 1 felé tendálni az INR-em. Azaz olyan diétát kell folytatnom, amely kerüli a K-vitaminban gazdag ételeket. Semmi sem tilos, de jó pár dologból mértékkel, vagy keveset szabad fogyasztani. Őszinte bánatomra főleg a zöldségek érintettek, illetve valamennyire a gyümölcsök, és ráadásul a zöld tea. Csupa számomra igen kedves dolog. (Legalább a tejtermékek nem játszanak.)

Jó, még ezt is valahogy menedzselni lehet, bár azért ez már szívás. Amitől tényleg leszédültem a székről, az a vastag betűvel kiemelt rész a betegtájékoztatóból: "A Syncumar szedése alatt alkoholt fogyasztani tilos!" Ami nekem ugye azt jelenti, hogy innentől a végéig (vagy legalábbis nagy eséllyel) tilos. Tudjátok, hogy nem vagyok egy nagy ivó, ritkán és mértékkel fogyasztok, de ez kikészített. Brr.

Az ok egyébként, hogy az alkohol a másik irányba hat, mint a K-vitamin, a gyógyszer hatását erősíti, így (közvetve) emeli az INR-t.

Most nem részletezem, hogy az életem ilyen erős korlátozásától, illetve az ezzel való szembesüléstől mennyire elkeseredtem elsőre. Szerencsére már több irányba is sikerült kiutat találni:

• Ugyan rohadt drága, de van otthoni INR-mérő. (Az alapár 300e fölött van, +1500/teszt, ami igazán erős :O de talán találtam egy valamivel olcsóbb verziót).
• Tkp van olyan "mondás" ami szerint lehet alkoholt, lehet akár avokádót meg zöld teát is, csak az a fontos, hogy a napi bevitel (alkohol ill. K-vitamin külön) legyen állandó. Ha iszok, akkor minden nap ugyanannyi alkoholt vs. teát. És akkor majd ahhoz állítják be a napi gyógyszeradagom. Ez már sokkkal jobban hangzik. Azért persze nem fogok emiatt minden nap alkoholt inni, de azért mégis.
• Még az ezzel kapcsolatos diétás tanácsadáson is azt mondták, hogy figyelni kellene, hogy K-vitamint vigyek azért be minden nap, tehát kell is az a zöldség, mert ha egyáltalán nincs, az elég rossz. (Magas INR lesz belőle, amit egy egyszeri zöldségfogyasztás meg megborít - lefelé.)
• Ami nehézség, hogy nagyon eltérő (akár radikálisan eltérő) adatok vannak egyes ételek K-vitamin-tartalmáról. Tehát nehéz okosnak lenni.
• Ha lesz saját mérőm, akkor viszont kimérhetem, hogy rám mi-hogyan hat. Nem könnyű, mert a gyógyszer és a K-vitamin hatása is 2-5 nap körül van, nem azonnali, és ezért nem annyira könnyű következtetni, mintha azonnali hatásról lenne szó.
• Szeretem a táblázatokat és a mikromenedzsmentet. Most jól megkaptam a lehetőséget.

Összességében

Ma már nem látom akkora gondnak a táplálkozás részt, mint elsőre, átgondolva nagyobb gondnak a "vérzékenység". Végülis a 175 cm-em mellé megvan a második ok, hogy miért nem fogok amerikai focizni soha. (Na jó, azért az egészségem általános tisztelete is elég erős érv :)

Apró betegség

Folytatódik a gyógyulás, de némi betegséggel fűszerezve.

Úgy indult, hogy Ferkó belázasodott, 39 fölött lázzal, mandulagyulladással. Közben Borinak valaha volt legnehezebb munkahete volt (egy külső audit) aminek kapcsán hétvégén, és este is bent kellett lennie. Így anyukája vigyázott Ferkire, de anyósom is egyre betegebb lett. Közben én anyukámnál próbáltam kibekkelni a betegséget, és idehoztuk Loncit is. Pár napig jól is álltak a dolgok, majd Loncin is kitört, 39,5-ig ment a hőmérséklete, és ezzel egyidőben anyukám is fekvőbeteg lett, nyilván neki is sikerült elkapnia.

Gyakorlatilag már csak én voltam egészséges (beleértve apósom és a szomszéd kisgyereket is), és igyekeztem anyukáméknak picit segíteni, ami kicsit abszurd, de jó, hogy már nem gond egy poharat odavinni, vagy akár lemenni a szemben lévő boltba valamiért. Loncit végül Bori hazavitte, de persze én sem úsztam meg a kórságot. Elkezdett fájni a torkom, rossz közérzet, ahogy kell. De, egyelőre úgy néz ki, lehet, hogy nagyon könnyen megúszom, sikerült az elején megfogni. Nem lázasodtam be, és nem vagyok nagyon vacakul. Remélem, így is marad. Talán az sül ki, hogy jobb állapotban vagyok, mint tavaly, amikor minden gyerekbetegséget erősebben kaptam el, mint a gyerekek.

Közben, még pont az utolsó nyugis napon bent voltam a kórházban, ahol a kardiológussal minden fontosat átbeszéltünk, mit meddig, hogyan szedjek, mikor mit csinálhatok majd. Kb. 3 hónap, mire teljesen összegyógyul a szegycsontom, de ez nem jelenti azt, hogy addig feküdnöm kell, vagy ilyesmi, csak óvatosságot, erőlködés, rázkódás kerülését.

Nagyon szeretnék majd hosszabban írni arról, hogy a hosszabb távú dolgaim hogy néznek majd ki (milyen lesz még pár évtizedet sz_pni a vérzékenységem fenntartásával, meg effélék), és ahogy meggyógyultam a megfázásból jönnek is az érdekességek.

Semmi különös

Haza jöttem is, meg nem is. Szombaton sikerült lelépnem a szanatóriumból (szép volt, jó volt, de elég is volt), de Ferkó pont belázasodott. 39 fokos láza van, ami persze egy kisgyereknél megesik, de nem kockáztathattam, hogy elkapom, így megint anyukámnál csövezek. Annyi (pozitív) változás van, hogy Lonci is itt van, hogy ne kapja el, ez már egész jó :)

Viszont ezzel összefüggésben időm az kevés, (szerda, csüt. sok látogatom volt) így bejegyzés most nem készül, készült. De majd arra is sor kerül.

Az állapotom jó, a helyzetnek megfelelő, lassan erősödök. A vége felé egy emelet már sokkal jobban ment, mint a szanatórium elején.

Holnap hazajön

Holnap napközben valamikor Geri végre hazajöhet! Jól van, minden oké.

Mit tettek velem?

Mielőtt beszámolok részletesebben a műtétről, a tegnapi dolgokhoz egy fontos apróság, ami kimaradt: a szanatórium sztenderd módon mindenkinek 3 hét, ennek megfelelően, jövő hétfőn (nov. 17.) engednek/zavarnak ki. Utána otthon lábadozom tovább. A szegycsont összeforrása nagyjából 8 hét. A közlekedéssel stb. ezt meg kell várnom, utána az erőm függvényében fokozatosan térek majd vissza az életbe, munkába (addig pedig majd home office jelleggel próbálom segíteni árván hagyott csapatomat, és szép lassan felépítem magam újra).

Tehát a műtét. (Akit nem érdekelnek a részletek, az ugorjon a végére.) A beavatkozás előtt többször próbáltam mindenféle orvosoktól megtudni, hogy mit is fognak csinálni, míg aztán végre sikerült beszélnem a sebésszel, aki világosan megmondta, hogy nem tudjuk. Viszont vázolt pár dolgot, pár kimenetet, miszerint:

Mindenképp nagy vágás lesz a tavalyi mini után.

- van rá esély, hogy csak egy kis javításra van szükség, pl. egy fonalat kell valahol megigazítani stb.

- van rá esély, hogy a billentyűt kell műbillentyűre cserélni.

- van rá esély, hogy az aorta szívből kivezető szakasza tágult ki, és azt kell műérre cserélni.

- van rá esély, hogy az utóbbi kettő együtt, tehát műbill. és műérszakasz.

Felhívta rá a figyelmet (és ez nagyon korrekt volt), hogy ha az aortakivezetőszakasz-csere lesz, akkor az egy nagyon komoly, és kockázatos műtét (nyilván a semmilyen szívműtét nem kockázatmentes, de ez azon belül is), nem csak a szívet, hanem a keringést is le kell hozzá állítani (ilyenkor időre dolgoznak, másodpercre pontosan, mert adott időt bír a szervezet oxigénellátás nélkül, károsodást elkerülve), és elmondta, hogy ha ez lesz, akkor több nap intenzívre, és elhúzódó regenerációra számítsak.

Bár ez mindenképp ijesztő volt, de ha már így van/lesz/lehet, akkor jobb volt tudni. Azért persze tartottam ettől, egészséges mértékben féltem ezen kimenettől, főleg ¬– ahogy a műtét előtt is írtam – a család miatt. Bár tippelni nincs értelme, de a variációk közül a 3.-ra böktem volna legnagyobb eséllyel. Hogy mennyire nincs értelme tippelni, azt jól mutatja, hogy egyáltalán nem az lett.

Szerdán mentem be a kórházba, megvoltak az előzetes vizsgálatok, és mivel azt mondták, hogy csüt. biztos nem, pénteken talán, de leginkább szombaton lesz a műtétem, így haza (anyukámhoz) lógtam. Aztán másnap reggel ezerrel siettem be a kórházba, mert mégis aznapra sikerült beütemezni a műtétet.

A váratlan időpont miatt aztán nem volt idő a szokásos megelőző altatókra, mondták, hogy hamarosan kapok valami gyógyszert előkészítésnek, de helyette jött a műtősfiú, borotvált, és már toltak is be. Vicces volt a dolog, a műtőben egészen érdekes hangulat uralkodott. Énekelgettek, laza volt a légkör, bár nyilván odafigyeltek rá, mit csinálnak (majd), de elég éles volt a kontraszt az én helyzetemhez képest. Nagy hideg volt, amíg be nem kapcsolt az ágy fűtése. Aztán kaptam mindenféle dolgokat vénássan, meg belémszúrtak pár másik dolgot is. Én közben igyekeztem kellemes dolgokra gondolni, hogy könnyebben el tudjanak altatni, mindezek hatására kicsit befordultam oldalra, és felhúztam a lábam picit, mint ahogy aludni szokás. Meg is jegyezte valaki, hogy „Nézzétek, de aranyosan fekszik!” Ez jól esett, mint ahogy általában is, hogy kedvesek voltak. Aztán persze elaludtam, és (ahogy tavaly is) teljes képszakadás után ébredtem az intenzíven.

Egy dolgot tudtam rögtön: műbillentyűm van. Mert a kattogást azonnal hallottam :D

Az intenzíven kicsit hülék voltak (a tavalyival ellentétben gyakorlatilag teljesen tiszta tudattal magamnál voltam, amikor épp nem aludtam), de ennyire részletesen nem megyek bele, és egyébként is, ha ilyesmiről van szó, akkor inkább azt hangsúlyoznám, hogy egész végig a kórházban mennyire jófej, kedves törődést kaptam. (A tavalyi 2 hónapnak köszönhetően mindenki régi ismerősként üdvözölt.)

De mit is találtak a műtét során? A jó hír az volt, hogy az aorta továbbra sem tágult ki annyira, hogy azzal gond legyen, tehát a kockázatosabb ág szerencsére nem jött számításba. A másik oldalról azt tapasztalták, hogy a billentyűn a tavalyi varratoknál kilukadt az anyag. A plasztikánál eleve formázni kell öltésekkel a billentyűt, és nálam még a szívburokból származó kiegészítő anyagokat is hozzávarrtak, valahol pedig lyuk keletkezett. A billentyű egész egyszerűen azért eresztett, mert volt rajta egy lencsényi lyuk.

Hogy ennek mi az oka, az nem egyértelmű, és mondhatjuk, hogy sosem fog kiderülni. (Másik oldalról a jövő szempontjából lényegtelen is.) A leírás szerint lehetett fertőzés az oka (ami a bill.re húzódva károsította az anyagot.) Szó szerint ezt írják: Az in situ kép alapján nem kizárható az infektiosus eredet. A műtét után megismertem az orvosok elméletét, amely szerint valamikor december után kaptam egy fertőzést, és ennek lett ilyen eredménye.

Bár ki vagyok én, hogy az orvosaimmal vitatkozzak, de ez számomra nem igazán plauzibilis. Először is a fertőzésből származó eredet nem biztos, azaz lehetett egyszerűen az eredeti varrás „hibája”. Másodszor dec. után nem voltam beteg, de semmiképp sem olyan hosszan vagy lázzal, ami endokarditisra utalna. Harmadszor azt a javaslatot kaptam, még az első műtét után, hogy nem kell a fertőzésektől (hogy azok a szívemre mennek) tartani, nem jobban, mint egy átlagembernek. Negyedszer pedig a tavalyi leleteim nem javultak abban a mértékben, mint reméltem, tehát lehetett valami gond már tavasz előtt is.

Az elméletük indoka az volt, hogy a nov. végi kontrollon még nem láttak visszaáramlást (csak minimálisat), és előtte a többszöri nyeletéses ultrahangon se. Ez valóban logikus indok.

Összességében én valószínűbbek (jóval valsz.bbnek) érzem laikusként (de az orvosokhoz képest másként elfogult laikusként), hogy a kórházban szerzett két hónapos, lázzal járó fertőzés során lett endokarditisem, amit ugyan sikerült megfogni, de a billentyű ráment, mint azt a verziót, hogy a tél/tavasz folyamán, tudtom nélkül volt ilyen fertőzésem. Annál még a nem fertőzésből származó eredetet is esélyesebbnek gondolom. Természetesen nem gondolom magam okosabbnak és szakértőbbnek az orvosoknál, de motiváltabb és személyes információkban is bővelkedőbb vagyok a dolog megfejtéhez.

El kell mondanom, hogy a műtét után mindez okozott pár álmatlan éjszakát vagy legalábbis estét, nagyon sokat agyaltam azon, hogy „mit szúrtam el”, hogy hogyan vesztettem el a billentyűmet, különösen, amíg rá nem jöttem, hogy nem értek egyet a dokikkal a történetben. Ezen azért pár nap alatt túl voltam, és tudomásul vettem a tényt, hogy műbillentyűm van és lesz.

A műtét lényege ugyanis az volt, hogy egy mesterséges billentyűt építettek be (az aorta kitágulta miatt, viszonylag nagy méretet – amire tökéletesen abszurd módon büszke vagyok). Hosszútávon ez több hátránnyal is jár a plasztikázott billentyűhöz képest (erről majd külön írok). Röviden szívás, de nem hatalmas.

Szokták kérdezni, hogy miért nem biológiai (azaz pl. disznó-) billentyűt kaptam. A természetes megoldásnak számos előnye van, de egy nagy hátránya is: 7-8 évnél nem bír többet, cserélni kell. Én viszont terv szerint még sokszor 7-8 évet élni tervezek. A mechanikus billentyű ezzel szembe bármennyit kibír, vagy legalábbis engem túl fog élni, kivéve, ha valami probléma adódik. Azért röföghettek.

A linket követve látható, hogy néz ki a beépített mechanikus billentyű, holnap meg leírom, hogy miért szívás.http://www.sorin.com/product/fitline

Hogy vagyok

25 nap telt el a műtét óta, és egyre több a (kedves és nagyon jól eső) érdeklődés arról, hogy mi történik velem, hogy vagyok, hogy érzem magam, mi is a műtét eredménye, mik a távolabbi kilátások.

Bár fizikai állapotom már megengedi, megengedné, de tudatosan kívül tartom a külvilágot. Nem nézek tévét (bár napi 315 Ft-ért bérelhető lenne – érdekes, hogy igény esetén az ágy fölé lógatnak ilyenkor egy rozsdamentes acél karon egy nagyon pici tévét, amit kizárólag fülhallgatón /egyszeri díja 680 Ft/ lehet hallgatni), szintén nem telefonálok, nem internetezek stb. Úgy érzem, hogy a gyógyulásomhoz ez segít, ha fejben is pihenek, kikapcsolódok, és csak a regenerálódásra koncentrálok, illetve egész konkrétan és fizikailag is pihenek. Mindazonáltal az érdeklődésre tekintettel, és a fokozatos életbe való visszatérés, valamint az unalom megtörése jegyében mostantól megpróbálok 1-2 naponta írni egy hosszabb bejegyzést. Az írásokban beszámolok az állapotomról, a szanatóriumi létről, a vicces vagy abszurd élményekről, külön kérésre az olvasott könyvekről, és esetleg legújabb találmányomról a Coelho-falicsempéről, amely egyszerre a hidegburkolás és a spirituális bulvárigény kielégítésének eszköze, de feltehetően nem a meggazdagodásom záloga. Ezeket a postokat mindenki saját kedve szerint olvashatja, vagy görgetheti majd, szerencsére a sikeres műtét azt jelenti, hogy igazán fontos információk várhatóan már nem lesznek.

Az első téma, bár egyáltalán nem a legszórakoztatóbb, de mégis legtöbbeket érdeklően, a hogylétem. Nos, röviden jól vagyok, és hosszabban sem rosszul. A tavalyi műtéthez képest szinte minden gyorsabban történik: nagyjából mindig kétszer ennyi idő után voltam ilyen jól tavaly, mint ahogy most.

- Tudok sétálni, lassan akár hosszabb távon is, ebben legfeljebb egy kis (műtét – kórházi ágy – sok fekvés – stb.¬ miatt jelentkező) hátfájás zavar, de az sem vészes. Síkon akár egy órát is tudok haladni, kevés leüléssel, és persze visszafogott tempóban, egyedül az emelkedők jelentenek gondot, de a naponta 1-2x beiktatott egy emelet egyre jobban megy. Balatonfüred föld- és vízrajza miatt elkerülhetetlen egy kis emelkedőzés, de ilyenkor sokszor megállok, és a probléma megoldva.

- A sebem minimálisan fáj. Ugye végig lettem vágva, ebben azért érzem a difit a tavalyi minimál vágáshoz képest, de nem kell erős fájdalomra gondolni, talán nem is a fájdalom a legjobb szó, inkább nyom, de nem erősen.

- Minden (hétköz)nap kétszer 15 percet gyógytornázom, és egyszer ugyanennyit (szoba)biciklizem nagyon alacsony terhelés, és EKG/vérnyomás felügyelet alatt. Akinek mond valamit: 25 Wattal kezdtem a tekerést, de miután a 3. nap is azt látták, hogy a kezdeti 75-ös pulzusom 81-re ill. 82-re megy föl, így orvosi konzultációval 35 W-ra emelték. Ezzel már 85 bpm is mérhető volt, így ma jött az 50 W (max. 93 ütés), és ezzel lassan haladok egy átlagos ebihal csúcsteljesítménye felé. Nyilván nem a 150 W a rövidtávú cél, és megnyugtató, hogy megy, amit elképzelnek.

- A hangulatom, lelkiállapotom jó, és ezen a látogatók még sokat dobnak. A negatív befolyásoló tényezők: az elfogadhatatlan kattogás, a (nem vészes) szanatóriumi légkör, és a műtét hosszú távú következményeinek, és előzményeinek feldolgozása, ám ezek sem szörnyűek. Viszont mindről írni fogok hosszabban. A legjobb pedig a környezet: a Balaton, és a csodálatos fák, az őszi Füred (dobogósak emelett a látogatók és a jó könyvek).

Folytatás hamarosan!

Telefon

Geri azt kéri, hogy aki valami konkrétat szeretne, pl. látogatni megy, és az időpontot akarja egyeztetni, az hívja nyugodtan (mégjobb az sms), de a hogyléte felőli általános telefonokra még nem áll készen (ill. minden hír a blogon olvasható, tehát túl sokat nem is tud mondani)
Minden rendben van vele, sétálás, gyógytorna, bicikliztetés, vizsgálatok mindent rendben találnak. Még a jövő héten lesz lent várhatóan.

Geri kéri, hogy csak a látogatók telefonáljanak

Geri kérésére írom a következőket: napközben is sokszor alszik, pihen, gyógytornázik, szobakerékpározik, vizsgálatokon, előadáson van. Nem tudja mindig felvenni a telefont, ezért inkább az sms-t preferálja.

Aki látogatni szeretné vagy esetleg már ott van és fel szeretné vele venni a kapcsolatot, hogy egymásra találjatok, az nyugodtan hívja (de előfordulhat, hogy nem tudja felvenni a telefont).

Köszönjük!

Gyógyulás Füreden

Többen érdeklődtetek Geri állapotáról a tegnapi futáson is. Van-e új fejlemény? Szerencsére nincs. Békésen gyógyulgat a szép Balaton parton. A szervezete napról napra erősebb. A napjai úgy telnek, ahogy egy szanatóriumban szokás. Séta, közös étkezések (jó a konyha), gyógytorna, sok pihenés, olvasás és orvosi kontroll.

Szerencsére ő a legfiatalabb lakó. Nincs hozzá hasonló korú az épületben. Sőt jellemzően húsz évvel idősebbek és még korosabbak kezeltetik magukat. Talán ezért is lassan telnek a napok. A család látogatja, amennyit lehet, de mindenkit szeretettel vár, aki megteheti, hogy leutazik. Egy rövid közös séta, beszélgetés, a városban kint elköltött ebéd kikapcsolódás és változatosság számára.

Netezni még nem szokott, ezért emailben, Skypon nem éritek el. Továbbra is Bori koordinál.

Este beszéltünk és átadtam a jókívánságaitokat neki. Köszöni mindenkinek!

Látogatás a szanatóriumban

Elvileg én koordinálom, hogy ki mikor látogassa, úgyhogy keressetek meg nyugodtan (bár épp nincs hangom, így telefonálni nem tudok), csak hogy ne mindenki egyszerre menjen (az óriási levándorló tömegek :)

Lehet látogatni

Akinek kedve és ideje van látogassa meg. Nagyon fog örülni. A körülmények is jók. Lehet sétálni az őszi Balaton partján, a környéken jó kis vendéglők vannak. Kiengedik őt is :)

Füred

Lementünk Balatonfüredre. Nagyon jó helye van. :) A részletek majd később....

Min-den-ki Bala-ton-füre-dre

Látogatókat várok a szanatóriumba! Az állapotom megengedi a sétálást, beszélgetést, igaz egyiket se nagy intenzitással. Kellemes kirándulás az őszi Balaton-part meglátogatása, Füred pedig szép.

Boriék nyilván hétvégén tudnak jönni a gyerekekkel, ezért, akinek lehetséges, a hétköznap a jobb. A szanában de. vannak inkább programok, de még nem tudom. A kérés az, hogy aki jönne, az keresse Borit e-mailen (vagy este 9 után telefonon), hogy egyeztessetek; így ne egyszerre, vagy valamelyik családtaggal egy időben fussatok be.

Senki felé nem elvárás, de mindenkinek örülök! :)

Probléma és megoldás

Az igazi cím az lett volna, hogy "Trauma és megoldás", de akkor mindenki megijedt volna, pedig semmi baj nincs! Sőt elég jól vagyok. Most épp anyukám laptopjánál ülök. De azért ma tényleg volt egyfajta mélypont, bizonyos szempontból az egész több éves folyamaté, igaz hamar elmúlt. Lássuk:

Ma elbúcsúztam a szívsebészeti osztálytól, amelyről tényleg csak a legjobbakat tudom ismét elmondani: nővérekről, orvosokról egyaránt. Régi kérdés volt, hogy melyik szanatóriumot választom a három hetes felépülésre. A legismertebb Balatonfüred, ahol apósom is volt (jónak találta) és egyébként is szép helyen van. Ezzel szemben felmerült, hogy Hűvösvölgyben is van egy kisebb intézmény: márpedig a család közelsége, hogy Bori, családom hetente többször is meg tud látogatni, sőt a gyerekekkel is találkozhatok majd a parkban, az nagyon jól hangzott. Más infóm nem volt az ispotályról, hiába is érdeklődtem. Az utolsó napon már jött némi riasztó adat: öcsém egyik ismerőse, akiről sokan hallhattátok, hogy szívproblémája volt, pont most jött el onnan, mégpedig nagyon gyorsan, mert nem igazán találta elviselhetőnek. Gondoltam, én elég rugalmas vagyok, tavaly is elvoltam majd' két hónapot egy kórházban, és még jól is tudtam érezni magam, biztos nem lesz olyan rossz.

Odazötykölődtünk a betegszállítóval, és elégé sokkolt minden. Egyáltalán nem akarom dramatizálni a dolgokat, de minden volt, amit láttam, csak nem rehabilitációra alkalmas. Tulajdonképpen egy kis kórház egy emeletének a fele van kinevezve erre a célra, a magyar kórházi átlag lepukkantabb állapotait alapul véve. Szinte minden nagyon rossznak tűnt, de mondok két tényszerű és jellegzetes dolgot:

- WC a folyosó végén van 1 darab. A rutinos szobatárs rögtön mondta, hogy ha az öreg pap bemegy a szomszéd szobából, akkor jobb, ha átmegyek a belosztályra, mert ott van 2 csésze.

- Egy kifejezetten kicsi szobában van 4 ágy, szekrény gyakorlatilag alig van, és ennyi. Ez ilyen, gondoltam, majd itt alszom. De nem. Ez van, ez minden. Nincs társalgó, nincs egy normális folyosó, amelyen sétálni lehetne. Le lehet menni a földszintre, ahol van egy nem teljesen működő kávéautomata. A kert állítólag nincs igazán sétálható állapotban mostanában. Kérdésemre "akkor mit lehet csinálni, hol lehet olvasgatni?" kiderült, hogy az ágyon lehet ülni, és ezen kívül még más semmi. (A szívsebészeten nagyságrendekkel jobb viszonyok voltak, pedig az átmeneti tartózkodásra való.)

Nem sorolom a továbbiakat, de azt láttam, hogy ha én itt el kell, hogy töltsek három hetet, az azért fog egy hétnek tűnni, mert annyi idő után felkötöm magam. Elég alkalmazkodó vagyok, de ez elképesztő jövőkép volt. Erősödni szeretnék, sétálni, pihenni, olvasni, nem pedig egy elfekvőben leépülni. A bent lévő (sokszorosan kórháztapasztalt) betegek is csak ültek szomorúan, hogy nem tudják, hogy hogy fogják itt kihúzni még X napig/hétig.

A szobatársam elmesélte, hogy milyen Balatonfüreden és, hogy az ég-és-föld. Nyilván ott sem minden tökéletes, de ha ez a hely lenne az egyetlen opció, akkor inkább hazamegyek, vagy akárhová. Vettem egy mély levegőt, és közöltem az orvossal, mire jutottam. Kicsit nem vették jó néven, de elfogadták, amikor közöltem, hogy nem maradok. Nem akarok panaszkodni, de életemben nagyon kevés alkalommal éreztem olyan szörnyen magam, mint amikor ott ültem, kifejezetten megrázott, még most is kivagyok tőle, pedig utálom a hisztit, de ez megrázott, még gondolni rá is, na.

Anyukám csodálatos volt, és a szívsebészet is, ahol adtak neki rögtön egy holnapra szóló beutalót a Balatonra, öcsém, mint megmentő értem jött és 3 vagy 4 ott töltött óra után elhozott. Így most megint anyukámnál vagyok, pont mint a műtét előtti napon. Holnap pedig megyek Füredre. Igaz a család távol lesz, a barátaim nem (annyira) tudnak meglátogatni, de engem nem érdekel. Talán lesz egy karosszék, oda leülök, olvasgatok, nekem semmi több nem is kell. Szépen felépülök, kipihenem a műtét nehézségeit, és minden jó lesz.

Egyébként meg (és ez érdekel mindenkit jobban): tök jól vagyok - és már csak ezért sem akartam egy kórházban lenni. Legalábbis ennyire kórházban csak akkor, ha épp mellette leszek rosszul, és azon a pár percen múlik az életem, amíg elérném a következő másikat. Ez pedig nem fog előfordulni, mert a közelébe sem megyek, az tuti.

Nincs változás

Várhatóan hétfőn mehet rehabilitációra a szanatóriumba.

Előkészület a szanatóriumra

Elvégezték a szükséges műszeres vizsgálatokat: EKG, Röntgen, UH. Az eredmények jók.

Séta

Kimentünk a kertbe és sétáltunk egy nagyot.

Jól alakul

Két órát bent töltöttem. Azért írom ezt, mert végig fent volt. Kötözésre ment. Egyedül megmosakodott! Kijött a folyosóra. Elrendeztük a dolgait a hűtőben és a szobában. Ma is jól evett, ivott. Újságot kért. A végére azért természetesen jól elfáradt és elaludt. Szóval, csupa jó hír. Maradjon is így!

Még a 18 éves évfordulónkat sem felejtette el :)