Folytatódik a gyógyulás, de némi betegséggel fűszerezve.
Úgy indult, hogy Ferkó belázasodott, 39 fölött lázzal, mandulagyulladással. Közben Borinak valaha volt legnehezebb munkahete volt (egy külső audit) aminek kapcsán hétvégén, és este is bent kellett lennie. Így anyukája vigyázott Ferkire, de anyósom is egyre betegebb lett. Közben én anyukámnál próbáltam kibekkelni a betegséget, és idehoztuk Loncit is. Pár napig jól is álltak a dolgok, majd Loncin is kitört, 39,5-ig ment a hőmérséklete, és ezzel egyidőben anyukám is fekvőbeteg lett, nyilván neki is sikerült elkapnia.
Gyakorlatilag már csak én voltam egészséges (beleértve apósom és a szomszéd kisgyereket is), és igyekeztem anyukáméknak picit segíteni, ami kicsit abszurd, de jó, hogy már nem gond egy poharat odavinni, vagy akár lemenni a szemben lévő boltba valamiért. Loncit végül Bori hazavitte, de persze én sem úsztam meg a kórságot. Elkezdett fájni a torkom, rossz közérzet, ahogy kell. De, egyelőre úgy néz ki, lehet, hogy nagyon könnyen megúszom, sikerült az elején megfogni. Nem lázasodtam be, és nem vagyok nagyon vacakul. Remélem, így is marad. Talán az sül ki, hogy jobb állapotban vagyok, mint tavaly, amikor minden gyerekbetegséget erősebben kaptam el, mint a gyerekek.
Közben, még pont az utolsó nyugis napon bent voltam a kórházban, ahol a kardiológussal minden fontosat átbeszéltünk, mit meddig, hogyan szedjek, mikor mit csinálhatok majd. Kb. 3 hónap, mire teljesen összegyógyul a szegycsontom, de ez nem jelenti azt, hogy addig feküdnöm kell, vagy ilyesmi, csak óvatosságot, erőlködés, rázkódás kerülését.
Nagyon szeretnék majd hosszabban írni arról, hogy a hosszabb távú dolgaim hogy néznek majd ki (milyen lesz még pár évtizedet sz_pni a vérzékenységem fenntartásával, meg effélék), és ahogy meggyógyultam a megfázásból jönnek is az érdekességek.
