Apró betegség

Folytatódik a gyógyulás, de némi betegséggel fűszerezve.

Úgy indult, hogy Ferkó belázasodott, 39 fölött lázzal, mandulagyulladással. Közben Borinak valaha volt legnehezebb munkahete volt (egy külső audit) aminek kapcsán hétvégén, és este is bent kellett lennie. Így anyukája vigyázott Ferkire, de anyósom is egyre betegebb lett. Közben én anyukámnál próbáltam kibekkelni a betegséget, és idehoztuk Loncit is. Pár napig jól is álltak a dolgok, majd Loncin is kitört, 39,5-ig ment a hőmérséklete, és ezzel egyidőben anyukám is fekvőbeteg lett, nyilván neki is sikerült elkapnia.

Gyakorlatilag már csak én voltam egészséges (beleértve apósom és a szomszéd kisgyereket is), és igyekeztem anyukáméknak picit segíteni, ami kicsit abszurd, de jó, hogy már nem gond egy poharat odavinni, vagy akár lemenni a szemben lévő boltba valamiért. Loncit végül Bori hazavitte, de persze én sem úsztam meg a kórságot. Elkezdett fájni a torkom, rossz közérzet, ahogy kell. De, egyelőre úgy néz ki, lehet, hogy nagyon könnyen megúszom, sikerült az elején megfogni. Nem lázasodtam be, és nem vagyok nagyon vacakul. Remélem, így is marad. Talán az sül ki, hogy jobb állapotban vagyok, mint tavaly, amikor minden gyerekbetegséget erősebben kaptam el, mint a gyerekek.

Közben, még pont az utolsó nyugis napon bent voltam a kórházban, ahol a kardiológussal minden fontosat átbeszéltünk, mit meddig, hogyan szedjek, mikor mit csinálhatok majd. Kb. 3 hónap, mire teljesen összegyógyul a szegycsontom, de ez nem jelenti azt, hogy addig feküdnöm kell, vagy ilyesmi, csak óvatosságot, erőlködés, rázkódás kerülését.

Nagyon szeretnék majd hosszabban írni arról, hogy a hosszabb távú dolgaim hogy néznek majd ki (milyen lesz még pár évtizedet sz_pni a vérzékenységem fenntartásával, meg effélék), és ahogy meggyógyultam a megfázásból jönnek is az érdekességek.

Semmi különös

Haza jöttem is, meg nem is. Szombaton sikerült lelépnem a szanatóriumból (szép volt, jó volt, de elég is volt), de Ferkó pont belázasodott. 39 fokos láza van, ami persze egy kisgyereknél megesik, de nem kockáztathattam, hogy elkapom, így megint anyukámnál csövezek. Annyi (pozitív) változás van, hogy Lonci is itt van, hogy ne kapja el, ez már egész jó :)

Viszont ezzel összefüggésben időm az kevés, (szerda, csüt. sok látogatom volt) így bejegyzés most nem készül, készült. De majd arra is sor kerül.

Az állapotom jó, a helyzetnek megfelelő, lassan erősödök. A vége felé egy emelet már sokkal jobban ment, mint a szanatórium elején.

Holnap hazajön

Holnap napközben valamikor Geri végre hazajöhet! Jól van, minden oké.

Mit tettek velem?

Mielőtt beszámolok részletesebben a műtétről, a tegnapi dolgokhoz egy fontos apróság, ami kimaradt: a szanatórium sztenderd módon mindenkinek 3 hét, ennek megfelelően, jövő hétfőn (nov. 17.) engednek/zavarnak ki. Utána otthon lábadozom tovább. A szegycsont összeforrása nagyjából 8 hét. A közlekedéssel stb. ezt meg kell várnom, utána az erőm függvényében fokozatosan térek majd vissza az életbe, munkába (addig pedig majd home office jelleggel próbálom segíteni árván hagyott csapatomat, és szép lassan felépítem magam újra).

Tehát a műtét. (Akit nem érdekelnek a részletek, az ugorjon a végére.) A beavatkozás előtt többször próbáltam mindenféle orvosoktól megtudni, hogy mit is fognak csinálni, míg aztán végre sikerült beszélnem a sebésszel, aki világosan megmondta, hogy nem tudjuk. Viszont vázolt pár dolgot, pár kimenetet, miszerint:

Mindenképp nagy vágás lesz a tavalyi mini után.

- van rá esély, hogy csak egy kis javításra van szükség, pl. egy fonalat kell valahol megigazítani stb.

- van rá esély, hogy a billentyűt kell műbillentyűre cserélni.

- van rá esély, hogy az aorta szívből kivezető szakasza tágult ki, és azt kell műérre cserélni.

- van rá esély, hogy az utóbbi kettő együtt, tehát műbill. és műérszakasz.

Felhívta rá a figyelmet (és ez nagyon korrekt volt), hogy ha az aortakivezetőszakasz-csere lesz, akkor az egy nagyon komoly, és kockázatos műtét (nyilván a semmilyen szívműtét nem kockázatmentes, de ez azon belül is), nem csak a szívet, hanem a keringést is le kell hozzá állítani (ilyenkor időre dolgoznak, másodpercre pontosan, mert adott időt bír a szervezet oxigénellátás nélkül, károsodást elkerülve), és elmondta, hogy ha ez lesz, akkor több nap intenzívre, és elhúzódó regenerációra számítsak.

Bár ez mindenképp ijesztő volt, de ha már így van/lesz/lehet, akkor jobb volt tudni. Azért persze tartottam ettől, egészséges mértékben féltem ezen kimenettől, főleg ¬– ahogy a műtét előtt is írtam – a család miatt. Bár tippelni nincs értelme, de a variációk közül a 3.-ra böktem volna legnagyobb eséllyel. Hogy mennyire nincs értelme tippelni, azt jól mutatja, hogy egyáltalán nem az lett.

Szerdán mentem be a kórházba, megvoltak az előzetes vizsgálatok, és mivel azt mondták, hogy csüt. biztos nem, pénteken talán, de leginkább szombaton lesz a műtétem, így haza (anyukámhoz) lógtam. Aztán másnap reggel ezerrel siettem be a kórházba, mert mégis aznapra sikerült beütemezni a műtétet.

A váratlan időpont miatt aztán nem volt idő a szokásos megelőző altatókra, mondták, hogy hamarosan kapok valami gyógyszert előkészítésnek, de helyette jött a műtősfiú, borotvált, és már toltak is be. Vicces volt a dolog, a műtőben egészen érdekes hangulat uralkodott. Énekelgettek, laza volt a légkör, bár nyilván odafigyeltek rá, mit csinálnak (majd), de elég éles volt a kontraszt az én helyzetemhez képest. Nagy hideg volt, amíg be nem kapcsolt az ágy fűtése. Aztán kaptam mindenféle dolgokat vénássan, meg belémszúrtak pár másik dolgot is. Én közben igyekeztem kellemes dolgokra gondolni, hogy könnyebben el tudjanak altatni, mindezek hatására kicsit befordultam oldalra, és felhúztam a lábam picit, mint ahogy aludni szokás. Meg is jegyezte valaki, hogy „Nézzétek, de aranyosan fekszik!” Ez jól esett, mint ahogy általában is, hogy kedvesek voltak. Aztán persze elaludtam, és (ahogy tavaly is) teljes képszakadás után ébredtem az intenzíven.

Egy dolgot tudtam rögtön: műbillentyűm van. Mert a kattogást azonnal hallottam :D

Az intenzíven kicsit hülék voltak (a tavalyival ellentétben gyakorlatilag teljesen tiszta tudattal magamnál voltam, amikor épp nem aludtam), de ennyire részletesen nem megyek bele, és egyébként is, ha ilyesmiről van szó, akkor inkább azt hangsúlyoznám, hogy egész végig a kórházban mennyire jófej, kedves törődést kaptam. (A tavalyi 2 hónapnak köszönhetően mindenki régi ismerősként üdvözölt.)

De mit is találtak a műtét során? A jó hír az volt, hogy az aorta továbbra sem tágult ki annyira, hogy azzal gond legyen, tehát a kockázatosabb ág szerencsére nem jött számításba. A másik oldalról azt tapasztalták, hogy a billentyűn a tavalyi varratoknál kilukadt az anyag. A plasztikánál eleve formázni kell öltésekkel a billentyűt, és nálam még a szívburokból származó kiegészítő anyagokat is hozzávarrtak, valahol pedig lyuk keletkezett. A billentyű egész egyszerűen azért eresztett, mert volt rajta egy lencsényi lyuk.

Hogy ennek mi az oka, az nem egyértelmű, és mondhatjuk, hogy sosem fog kiderülni. (Másik oldalról a jövő szempontjából lényegtelen is.) A leírás szerint lehetett fertőzés az oka (ami a bill.re húzódva károsította az anyagot.) Szó szerint ezt írják: Az in situ kép alapján nem kizárható az infektiosus eredet. A műtét után megismertem az orvosok elméletét, amely szerint valamikor december után kaptam egy fertőzést, és ennek lett ilyen eredménye.

Bár ki vagyok én, hogy az orvosaimmal vitatkozzak, de ez számomra nem igazán plauzibilis. Először is a fertőzésből származó eredet nem biztos, azaz lehetett egyszerűen az eredeti varrás „hibája”. Másodszor dec. után nem voltam beteg, de semmiképp sem olyan hosszan vagy lázzal, ami endokarditisra utalna. Harmadszor azt a javaslatot kaptam, még az első műtét után, hogy nem kell a fertőzésektől (hogy azok a szívemre mennek) tartani, nem jobban, mint egy átlagembernek. Negyedszer pedig a tavalyi leleteim nem javultak abban a mértékben, mint reméltem, tehát lehetett valami gond már tavasz előtt is.

Az elméletük indoka az volt, hogy a nov. végi kontrollon még nem láttak visszaáramlást (csak minimálisat), és előtte a többszöri nyeletéses ultrahangon se. Ez valóban logikus indok.

Összességében én valószínűbbek (jóval valsz.bbnek) érzem laikusként (de az orvosokhoz képest másként elfogult laikusként), hogy a kórházban szerzett két hónapos, lázzal járó fertőzés során lett endokarditisem, amit ugyan sikerült megfogni, de a billentyű ráment, mint azt a verziót, hogy a tél/tavasz folyamán, tudtom nélkül volt ilyen fertőzésem. Annál még a nem fertőzésből származó eredetet is esélyesebbnek gondolom. Természetesen nem gondolom magam okosabbnak és szakértőbbnek az orvosoknál, de motiváltabb és személyes információkban is bővelkedőbb vagyok a dolog megfejtéhez.

El kell mondanom, hogy a műtét után mindez okozott pár álmatlan éjszakát vagy legalábbis estét, nagyon sokat agyaltam azon, hogy „mit szúrtam el”, hogy hogyan vesztettem el a billentyűmet, különösen, amíg rá nem jöttem, hogy nem értek egyet a dokikkal a történetben. Ezen azért pár nap alatt túl voltam, és tudomásul vettem a tényt, hogy műbillentyűm van és lesz.

A műtét lényege ugyanis az volt, hogy egy mesterséges billentyűt építettek be (az aorta kitágulta miatt, viszonylag nagy méretet – amire tökéletesen abszurd módon büszke vagyok). Hosszútávon ez több hátránnyal is jár a plasztikázott billentyűhöz képest (erről majd külön írok). Röviden szívás, de nem hatalmas.

Szokták kérdezni, hogy miért nem biológiai (azaz pl. disznó-) billentyűt kaptam. A természetes megoldásnak számos előnye van, de egy nagy hátránya is: 7-8 évnél nem bír többet, cserélni kell. Én viszont terv szerint még sokszor 7-8 évet élni tervezek. A mechanikus billentyű ezzel szembe bármennyit kibír, vagy legalábbis engem túl fog élni, kivéve, ha valami probléma adódik. Azért röföghettek.

A linket követve látható, hogy néz ki a beépített mechanikus billentyű, holnap meg leírom, hogy miért szívás.http://www.sorin.com/product/fitline

Hogy vagyok

25 nap telt el a műtét óta, és egyre több a (kedves és nagyon jól eső) érdeklődés arról, hogy mi történik velem, hogy vagyok, hogy érzem magam, mi is a műtét eredménye, mik a távolabbi kilátások.

Bár fizikai állapotom már megengedi, megengedné, de tudatosan kívül tartom a külvilágot. Nem nézek tévét (bár napi 315 Ft-ért bérelhető lenne – érdekes, hogy igény esetén az ágy fölé lógatnak ilyenkor egy rozsdamentes acél karon egy nagyon pici tévét, amit kizárólag fülhallgatón /egyszeri díja 680 Ft/ lehet hallgatni), szintén nem telefonálok, nem internetezek stb. Úgy érzem, hogy a gyógyulásomhoz ez segít, ha fejben is pihenek, kikapcsolódok, és csak a regenerálódásra koncentrálok, illetve egész konkrétan és fizikailag is pihenek. Mindazonáltal az érdeklődésre tekintettel, és a fokozatos életbe való visszatérés, valamint az unalom megtörése jegyében mostantól megpróbálok 1-2 naponta írni egy hosszabb bejegyzést. Az írásokban beszámolok az állapotomról, a szanatóriumi létről, a vicces vagy abszurd élményekről, külön kérésre az olvasott könyvekről, és esetleg legújabb találmányomról a Coelho-falicsempéről, amely egyszerre a hidegburkolás és a spirituális bulvárigény kielégítésének eszköze, de feltehetően nem a meggazdagodásom záloga. Ezeket a postokat mindenki saját kedve szerint olvashatja, vagy görgetheti majd, szerencsére a sikeres műtét azt jelenti, hogy igazán fontos információk várhatóan már nem lesznek.

Az első téma, bár egyáltalán nem a legszórakoztatóbb, de mégis legtöbbeket érdeklően, a hogylétem. Nos, röviden jól vagyok, és hosszabban sem rosszul. A tavalyi műtéthez képest szinte minden gyorsabban történik: nagyjából mindig kétszer ennyi idő után voltam ilyen jól tavaly, mint ahogy most.

- Tudok sétálni, lassan akár hosszabb távon is, ebben legfeljebb egy kis (műtét – kórházi ágy – sok fekvés – stb.¬ miatt jelentkező) hátfájás zavar, de az sem vészes. Síkon akár egy órát is tudok haladni, kevés leüléssel, és persze visszafogott tempóban, egyedül az emelkedők jelentenek gondot, de a naponta 1-2x beiktatott egy emelet egyre jobban megy. Balatonfüred föld- és vízrajza miatt elkerülhetetlen egy kis emelkedőzés, de ilyenkor sokszor megállok, és a probléma megoldva.

- A sebem minimálisan fáj. Ugye végig lettem vágva, ebben azért érzem a difit a tavalyi minimál vágáshoz képest, de nem kell erős fájdalomra gondolni, talán nem is a fájdalom a legjobb szó, inkább nyom, de nem erősen.

- Minden (hétköz)nap kétszer 15 percet gyógytornázom, és egyszer ugyanennyit (szoba)biciklizem nagyon alacsony terhelés, és EKG/vérnyomás felügyelet alatt. Akinek mond valamit: 25 Wattal kezdtem a tekerést, de miután a 3. nap is azt látták, hogy a kezdeti 75-ös pulzusom 81-re ill. 82-re megy föl, így orvosi konzultációval 35 W-ra emelték. Ezzel már 85 bpm is mérhető volt, így ma jött az 50 W (max. 93 ütés), és ezzel lassan haladok egy átlagos ebihal csúcsteljesítménye felé. Nyilván nem a 150 W a rövidtávú cél, és megnyugtató, hogy megy, amit elképzelnek.

- A hangulatom, lelkiállapotom jó, és ezen a látogatók még sokat dobnak. A negatív befolyásoló tényezők: az elfogadhatatlan kattogás, a (nem vészes) szanatóriumi légkör, és a műtét hosszú távú következményeinek, és előzményeinek feldolgozása, ám ezek sem szörnyűek. Viszont mindről írni fogok hosszabban. A legjobb pedig a környezet: a Balaton, és a csodálatos fák, az őszi Füred (dobogósak emelett a látogatók és a jó könyvek).

Folytatás hamarosan!

Telefon

Geri azt kéri, hogy aki valami konkrétat szeretne, pl. látogatni megy, és az időpontot akarja egyeztetni, az hívja nyugodtan (mégjobb az sms), de a hogyléte felőli általános telefonokra még nem áll készen (ill. minden hír a blogon olvasható, tehát túl sokat nem is tud mondani)
Minden rendben van vele, sétálás, gyógytorna, bicikliztetés, vizsgálatok mindent rendben találnak. Még a jövő héten lesz lent várhatóan.

Geri kéri, hogy csak a látogatók telefonáljanak

Geri kérésére írom a következőket: napközben is sokszor alszik, pihen, gyógytornázik, szobakerékpározik, vizsgálatokon, előadáson van. Nem tudja mindig felvenni a telefont, ezért inkább az sms-t preferálja.

Aki látogatni szeretné vagy esetleg már ott van és fel szeretné vele venni a kapcsolatot, hogy egymásra találjatok, az nyugodtan hívja (de előfordulhat, hogy nem tudja felvenni a telefont).

Köszönjük!

Gyógyulás Füreden

Többen érdeklődtetek Geri állapotáról a tegnapi futáson is. Van-e új fejlemény? Szerencsére nincs. Békésen gyógyulgat a szép Balaton parton. A szervezete napról napra erősebb. A napjai úgy telnek, ahogy egy szanatóriumban szokás. Séta, közös étkezések (jó a konyha), gyógytorna, sok pihenés, olvasás és orvosi kontroll.

Szerencsére ő a legfiatalabb lakó. Nincs hozzá hasonló korú az épületben. Sőt jellemzően húsz évvel idősebbek és még korosabbak kezeltetik magukat. Talán ezért is lassan telnek a napok. A család látogatja, amennyit lehet, de mindenkit szeretettel vár, aki megteheti, hogy leutazik. Egy rövid közös séta, beszélgetés, a városban kint elköltött ebéd kikapcsolódás és változatosság számára.

Netezni még nem szokott, ezért emailben, Skypon nem éritek el. Továbbra is Bori koordinál.

Este beszéltünk és átadtam a jókívánságaitokat neki. Köszöni mindenkinek!

Látogatás a szanatóriumban

Elvileg én koordinálom, hogy ki mikor látogassa, úgyhogy keressetek meg nyugodtan (bár épp nincs hangom, így telefonálni nem tudok), csak hogy ne mindenki egyszerre menjen (az óriási levándorló tömegek :)

Lehet látogatni

Akinek kedve és ideje van látogassa meg. Nagyon fog örülni. A körülmények is jók. Lehet sétálni az őszi Balaton partján, a környéken jó kis vendéglők vannak. Kiengedik őt is :)

Füred

Lementünk Balatonfüredre. Nagyon jó helye van. :) A részletek majd később....

Min-den-ki Bala-ton-füre-dre

Látogatókat várok a szanatóriumba! Az állapotom megengedi a sétálást, beszélgetést, igaz egyiket se nagy intenzitással. Kellemes kirándulás az őszi Balaton-part meglátogatása, Füred pedig szép.

Boriék nyilván hétvégén tudnak jönni a gyerekekkel, ezért, akinek lehetséges, a hétköznap a jobb. A szanában de. vannak inkább programok, de még nem tudom. A kérés az, hogy aki jönne, az keresse Borit e-mailen (vagy este 9 után telefonon), hogy egyeztessetek; így ne egyszerre, vagy valamelyik családtaggal egy időben fussatok be.

Senki felé nem elvárás, de mindenkinek örülök! :)

Probléma és megoldás

Az igazi cím az lett volna, hogy "Trauma és megoldás", de akkor mindenki megijedt volna, pedig semmi baj nincs! Sőt elég jól vagyok. Most épp anyukám laptopjánál ülök. De azért ma tényleg volt egyfajta mélypont, bizonyos szempontból az egész több éves folyamaté, igaz hamar elmúlt. Lássuk:

Ma elbúcsúztam a szívsebészeti osztálytól, amelyről tényleg csak a legjobbakat tudom ismét elmondani: nővérekről, orvosokról egyaránt. Régi kérdés volt, hogy melyik szanatóriumot választom a három hetes felépülésre. A legismertebb Balatonfüred, ahol apósom is volt (jónak találta) és egyébként is szép helyen van. Ezzel szemben felmerült, hogy Hűvösvölgyben is van egy kisebb intézmény: márpedig a család közelsége, hogy Bori, családom hetente többször is meg tud látogatni, sőt a gyerekekkel is találkozhatok majd a parkban, az nagyon jól hangzott. Más infóm nem volt az ispotályról, hiába is érdeklődtem. Az utolsó napon már jött némi riasztó adat: öcsém egyik ismerőse, akiről sokan hallhattátok, hogy szívproblémája volt, pont most jött el onnan, mégpedig nagyon gyorsan, mert nem igazán találta elviselhetőnek. Gondoltam, én elég rugalmas vagyok, tavaly is elvoltam majd' két hónapot egy kórházban, és még jól is tudtam érezni magam, biztos nem lesz olyan rossz.

Odazötykölődtünk a betegszállítóval, és elégé sokkolt minden. Egyáltalán nem akarom dramatizálni a dolgokat, de minden volt, amit láttam, csak nem rehabilitációra alkalmas. Tulajdonképpen egy kis kórház egy emeletének a fele van kinevezve erre a célra, a magyar kórházi átlag lepukkantabb állapotait alapul véve. Szinte minden nagyon rossznak tűnt, de mondok két tényszerű és jellegzetes dolgot:

- WC a folyosó végén van 1 darab. A rutinos szobatárs rögtön mondta, hogy ha az öreg pap bemegy a szomszéd szobából, akkor jobb, ha átmegyek a belosztályra, mert ott van 2 csésze.

- Egy kifejezetten kicsi szobában van 4 ágy, szekrény gyakorlatilag alig van, és ennyi. Ez ilyen, gondoltam, majd itt alszom. De nem. Ez van, ez minden. Nincs társalgó, nincs egy normális folyosó, amelyen sétálni lehetne. Le lehet menni a földszintre, ahol van egy nem teljesen működő kávéautomata. A kert állítólag nincs igazán sétálható állapotban mostanában. Kérdésemre "akkor mit lehet csinálni, hol lehet olvasgatni?" kiderült, hogy az ágyon lehet ülni, és ezen kívül még más semmi. (A szívsebészeten nagyságrendekkel jobb viszonyok voltak, pedig az átmeneti tartózkodásra való.)

Nem sorolom a továbbiakat, de azt láttam, hogy ha én itt el kell, hogy töltsek három hetet, az azért fog egy hétnek tűnni, mert annyi idő után felkötöm magam. Elég alkalmazkodó vagyok, de ez elképesztő jövőkép volt. Erősödni szeretnék, sétálni, pihenni, olvasni, nem pedig egy elfekvőben leépülni. A bent lévő (sokszorosan kórháztapasztalt) betegek is csak ültek szomorúan, hogy nem tudják, hogy hogy fogják itt kihúzni még X napig/hétig.

A szobatársam elmesélte, hogy milyen Balatonfüreden és, hogy az ég-és-föld. Nyilván ott sem minden tökéletes, de ha ez a hely lenne az egyetlen opció, akkor inkább hazamegyek, vagy akárhová. Vettem egy mély levegőt, és közöltem az orvossal, mire jutottam. Kicsit nem vették jó néven, de elfogadták, amikor közöltem, hogy nem maradok. Nem akarok panaszkodni, de életemben nagyon kevés alkalommal éreztem olyan szörnyen magam, mint amikor ott ültem, kifejezetten megrázott, még most is kivagyok tőle, pedig utálom a hisztit, de ez megrázott, még gondolni rá is, na.

Anyukám csodálatos volt, és a szívsebészet is, ahol adtak neki rögtön egy holnapra szóló beutalót a Balatonra, öcsém, mint megmentő értem jött és 3 vagy 4 ott töltött óra után elhozott. Így most megint anyukámnál vagyok, pont mint a műtét előtti napon. Holnap pedig megyek Füredre. Igaz a család távol lesz, a barátaim nem (annyira) tudnak meglátogatni, de engem nem érdekel. Talán lesz egy karosszék, oda leülök, olvasgatok, nekem semmi több nem is kell. Szépen felépülök, kipihenem a műtét nehézségeit, és minden jó lesz.

Egyébként meg (és ez érdekel mindenkit jobban): tök jól vagyok - és már csak ezért sem akartam egy kórházban lenni. Legalábbis ennyire kórházban csak akkor, ha épp mellette leszek rosszul, és azon a pár percen múlik az életem, amíg elérném a következő másikat. Ez pedig nem fog előfordulni, mert a közelébe sem megyek, az tuti.

Nincs változás

Várhatóan hétfőn mehet rehabilitációra a szanatóriumba.

Előkészület a szanatóriumra

Elvégezték a szükséges műszeres vizsgálatokat: EKG, Röntgen, UH. Az eredmények jók.

Séta

Kimentünk a kertbe és sétáltunk egy nagyot.

Jól alakul

Két órát bent töltöttem. Azért írom ezt, mert végig fent volt. Kötözésre ment. Egyedül megmosakodott! Kijött a folyosóra. Elrendeztük a dolgait a hűtőben és a szobában. Ma is jól evett, ivott. Újságot kért. A végére azért természetesen jól elfáradt és elaludt. Szóval, csupa jó hír. Maradjon is így!

Még a 18 éves évfordulónkat sem felejtette el :)

Pedig nem az az sms-ező típus :)

Most este kaptam Geritől sms-t (gondolom a család többi tagjának is elküldte). Annyira jó, hogy ilyet küld a kórházból a műtét után három nappal, hogy kivételesen közzéteszem.

"Nagyon jól érzem magam, puszilok mindenkit."

Percről percre jobb a helyzet

Marci most járt bent nála és vitt ebédet. Jóízűen evett. Sétált, beszélgetett. El tudja alapszinten már látni magát. Nincsenek erős fájdalmai. Az állapota nem is hasonlítható a tavalyi műtét utáni állapothoz.