Ahogy ígértem, írok a műtétről, mert bár hosszú és türelmet próbára tevő időszak kezdődött utána, nem is tét nélkül, de ez pár hét-hónap múlva teljesen lényegtelen lesz, a lényeg viszont itt következik:
A műtét hátterét korábban leírtam röviden: http://gerisziv.blogspot.hu/2013/06/miert-mutenek.html és http://gerisziv.blogspot.hu/2013/06/eltavon-dutyibol.html. Aki nem emlékszik, de érdeklődik, az fussa át, mert az ott írtakat tudottnak veszem.
Kezdjük a végével és a jóval: A műtét nagyon jól sikerült, nem volt nagyon hosszú (3 óra), ugyanis bejött, amit korábban remény volt, és valóban nem kellett az aorta elejét kicserélni, megoldható volt a mostanival a további jó működés. A másik legfontosabb, hogy sikerült a plasztika, nem volt szükség műbillentyűre. Azaz a két legfontosabb kérdés (pontosabban a túlélésemmel együtt három) jól végződött.
Azonban voltak nehézségek, lássuk ezeket! Mindkét nehézség lényege, hogy a modern képalkotó eljárások sem tudnak megmutatni mindent, végül a kinyitott szíven látszik a teljes kép.
Az első probléma abból adódott, hogy az ilyen rendellenességnél (két "vitorla" vagy orvosi szóval tasak a három helyett) mindig nehezítés, hogy nem egy sztenderd állapotot kell visszaállítania az orvosnak, hanem valami egyedit, ami működik, és ez rögtönzést is jelent. Esetemben azt tapasztalta, hogy az egyik tasak a másik alá fittyed, és az a rész meg is van vastagodva. Ez két dolgot is jelenetet. Egyrészt a múltban sem zárt soha teljesen jól, valamekkora visszaáramlás születésem óta volt (ez persze nem jelent feltétlen nagy visszaáramlást a 2009 előtti időkben). Másrészt, és ez a fontosabb, ezt a megvastagodott részt nem lehetett a plasztikához használni, ki kellett vágni. Ezzel viszont már nem maradt elég anyag a plasztikához.
A plasztika eleve úgy történik, hogy a lyukat, amit a billentyű lezár, kisebbre veszik (egy Gore-Tex fonallal húzzák össze), mert a fityegő billentyűt feszesebbre kell húzni, de ezáltal a két tasak csak kisebb lyukat tud lezárni. Valahogy úgy, mint a képen:
Nálam viszont a megvastagodott rész levágása miatt hiány mutatkozott. Ha ide valamilyen mesterséges anyagot raknak be, akkor ott ette meg a fene az egészet (lásd a műbillentyű hátrányai). Ezt a helyzetet a sebész úgy oldotta meg, hogy a szívburokból vett le darabokat, és azzal "stoppolta" meg a billentyűt. Nem értek a műfajhoz, de ez nekem bravúrosan hangzik, vagy legalábbis a többségünk hirtelen nem ezt csinálná, ha belecsöppenne egy szívműtétbe.
Sokan tudják a műtét előzményeit, és hogy most lennék túl pár napja a német sebész műtétjén. A műtétem óta jutott a fülembe, hogy a német sebész valóban nagyon sikeres, de nagyon megválogatja a pácienseket, azaz problémás esetbe nem megy bele. Nem tudom, hogy hogyan döntött volna a műtőasztalon. Úgy érzem, hogy az én sebészem jól döntött.
Ráadásul jól is hajtotta végre a döntést. A billentyűhiba miatti visszaáramlást 1-5-ös skálán mérik. Nekem a műtét előtt 4-es volt. Általában a teljes megszüntetés nem érhető el (korlátai vannak pl. hogy mennyire lehet kicsire húzni az előbb említett lyukat), ezért 1-est céloznak meg, mint végeredmény. Nálam sikerült a 0. Azaz semmilyen visszaáramlás nincs. A szívem szó szerint jobb, mint valaha.
Említettem, hogy két nehézséggel is szembesültek a műtőasztalon, az elsőn túl vagyunk. A második még komolyabb volt. Az derült ki, hogy a szívem (a bal kamra) annyira kitágult, hogy nagyon elvékonyodott a fala. A sebész elmondta, hogy az egyik legnehezebb műtétje volt, mert annyira vékony anyaggal kellett dolgoznia. (Amennyire megismertem az utóbbi hetekben, igen egyenes ember, nem magát fényezte ezzel.) Szerinte a 24. órában voltunk.
Ismét vissza kell csatolni az október óta tartó huzavonához: úgy néz ki, nagyon jól döntöttem végül, nem csak az orvos személyét illetően, de abban is, hogy nem várok még másfél hónapot, egy bizonytalan dologra. A végén nem véletlen éreztem, hogy nehezen megy a lépcsőzés, ott már igencsak éles volt a helyzet ezek szerint.
Azonban mindkét nehézség ellenére tökéletese sikerült a műtét, így én is visszatérek a jó dolgokra, főleg a jövőt illetően.
A műtét eredményeként a sebész szerint teljes gyógyulás várható. A nagy tágulat miatt, és mert a szívemnek, szervezetemnek meg kell szoknia az új felállást, hat hónapot mondott, mire üzemszerűen működik majd. Várható, hogy tökéletes lesz, a tapasztalatok szerint a tágulás és a vastagság is helyre fog állni ebben az életkorban. Ez nem azt jelenti, hogy addig rossz a szívem, csak azt, hogy addig óvatosabbnak, türelmesnek kell lennem.
Viszont utána szerinte csinálhatok bármit, bármit, ami jól esik, akár maratont is futhatok. (Az más kérdés, hogy akarok-e, de ez nem a jelen témája.)
Az ilyen műtétek másik nehézsége, hogy elvágják a szegycsontot, és arra vigyázni kell a műtét után. Lassan forr össze, és volt itt olyan beteg, akit azért műtöttek újra, mert nem vigyázott rá. Nekem ebben is szerencsém van (illetve ez a sebész kezét is dicséri), mert nem vágták át teljesen, csak félig bevágták. Azt feszegették szét (fájt is utána a hátam, vállam), és azon a lyukon csinálta meg a műtétet. Tényleg le a kalappal. A szétszedett részt 3 dróttal, 5 hurokkal összefogták (ezek bent maradnak), és olyan hosszú ideig voltam itt a kórházban, hogy már össze is forrott a csont. Egy ideje nem fáj a köhögés, a nevetés és még a legrosszabb: a tüsszentés sem.
Ezzel együtt az egyik orvos azt tanácsolta, hogy egy évig ne emeljek, ha lehet, a gyerekeimet se. A sebészem szerint emelhetek. Én neki hiszek, de nagyon óvatos leszek. Igyekszem majd minél kevesebbet emelni egy évig, de nem lesz teljes absztinencia.
Egyébként is már megjelentek az első óvó hangok: nem kell a futást (úszást, stb) erőltetni, vigyázzak magamra, erre-arra. Vigyázni is fogok, ezért aztán tuti, hogy futok, úszok, biciglizek. De egyrészt mindig is vigyáztam magamra, gyerekkoromban se másztam fel a fára, mert hülyeségnek tartottam, hiszen leeshetünk. Másrészt az egész tortúra elég jól megmutatta (amit pedig én pont eleve tudtam), hogy milyen fontos az egészség, mennyire ésszel kell élni. Harmadrészt viszont a kórházban eltöltött csaknem nyolc hét azt is megmutatta, hogy türelmes vagyok, mint a halál.
Azaz, aki óvatosságra int, ha futócipőt húzok, vagy bármit csinálok, vagy még ha még csak nem is csinálok semmit, arról tudni fogom, hogy nem olvasta ezen soraim, és ezért megrovásban részesül majd.
