Szerdán tehát kijöttem végre a kórházból. Át kellett vészelni a két nagyon meleg napot, kiváló, déli fekvésű lakásunkban, de bármilyen körülmény lett volna, nem lehet összevetni a kórházi létet (nem létet) és az itthonit.
Egyelőre virtuálisan vagyok egyébként csak elengedve, kedden vissza kell mennem egy vizsgálatra. A CRP-m gyönyörűen esett, két naponként mérve: 133, 76, 34, 17 - ez majdnem mértani haladvány, ezért is engedtek ki, de még mindig nem 5 alatt van. Ha kedden sem lesz, akkor valamit még ki fognak találni.
Szanatóriumba nem kell mennem, mivel már jóval túl vagyok ezen az időszakon. A kórház egyik nehézsége volt, hogy egy darab 30 m-es körön tudtam körbe-körbe járkálni az osztályon, semmi levegő, és így semmi mozgás. Egy normális szék se volt, így rengeteget feküdtem. Ha egy tök egészséges embert bezárnak 8 hétre, és ennyit fekszik, ilyen keveset mozog, akkor is jól leromlik a kondíciója. Azt tervezem, hogy a lakóhelyem környékén sétálgatok. Egy hónapig még tilos úsznom, ami pedig a hátamnak nagyon jól esne. Igen görbe (gnoll-szerű) most a tartásom, aki lát ne ijedjen meg, pár hét és jobb lesz, a seb is már alig fáj, a vállam se, ha már nem fog a seb fájni, akkor csak mozogni kell.
Mostantól mindenki számára látogatható vagyok, arra gondoltam, hogy a napi sétát kötném össze a látogatással. A két emeletet itthon lassan meg tudom tenni, de még nem merek egyedül elindulni. Az a kérésem, hogy egyszerre maximum ketten gyertek, és előre megbeszélt időben. E-mailt elkezdtem olvasni napi egyszer-kétszer, talán leginkább abban praktikus egyeztetni, de persze jó az sms is. Egyéb kommunikációba is visszakapcsolódok pár nap múlva, ha kicsit jobban erőre kapok, szerintem a meleg múltával jobb lesz minden. De már most is jó, csak javul innen.
Egy pár nap múlva azt is jobban fogom sejteni, hogy mikor térek vissza a normál életbe, a munka világába. Szerintem reális, hogy szeptemberben már tudok menni dolgozni.
Nem kapcsolódik szorosan az aktuális témákhoz, de néhány reakció alapján: nem voltak borzalmasak a szobatársaim, átlagosak voltak, sőt a betegség jellege miatt talán még az "átlagnál jobb" betegek vannak ezen az osztályon. Egyébként a végén volt egy 29. betegtársam, és nála láttam fogkefét/fogkrémet!
Ugyanez igaz az egész osztályra, és a nővérekre is. Például, ha elmesélem, hogy a 15 nővérből 3 használt kesztyűt sebkötözésnél, akkor azt gondolhatjuk, hogy balkáni körülmények voltak. (Pláne, ha tudjuk, hogy a fertőzéseket elsősorban így adják át betegről-betegre, ez a leggyakoribb fertőzési út.) De ennek ellenére, vagy ezzel együtt egy nagyon jó osztályon voltam. A hazai kórházak átlagánál jobb körülmények és személyzet volt, jobb helyen hazánkban nem igen lehettem volna. A svejci átlagnál rosszabb volt, az ukránnál nagyon sokkal jobb, a napsütötte Csádban pedig nincs kórház.
Gondolkoztam, hogy rakjak-e föl egy képet a varrásról, de végül ezt túl perverznek éreztem. A varrást apostoli kettős kereszt formára kértem, de inkább egy amerikaifocilabda fűzője lett, csillagképként még látható ahova a kanülök be voltak varrva. Ennek képi ábrázolásától végül eltekintek.
Elég jól érzem magam a meleg múltával, így hamarosan szerintem be is zárom a blogot, mert már nem lesz több izgalom nálam, mint egy átlagembernél. Azért a keddi kórházat, és az első nagyobb sétákat még megvárom, de nagy fordulat már nem várható.
