Nincs változás

Várhatóan hétfőn mehet rehabilitációra a szanatóriumba.

Előkészület a szanatóriumra

Elvégezték a szükséges műszeres vizsgálatokat: EKG, Röntgen, UH. Az eredmények jók.

Séta

Kimentünk a kertbe és sétáltunk egy nagyot.

Jól alakul

Két órát bent töltöttem. Azért írom ezt, mert végig fent volt. Kötözésre ment. Egyedül megmosakodott! Kijött a folyosóra. Elrendeztük a dolgait a hűtőben és a szobában. Ma is jól evett, ivott. Újságot kért. A végére azért természetesen jól elfáradt és elaludt. Szóval, csupa jó hír. Maradjon is így!

Még a 18 éves évfordulónkat sem felejtette el :)

Pedig nem az az sms-ező típus :)

Most este kaptam Geritől sms-t (gondolom a család többi tagjának is elküldte). Annyira jó, hogy ilyet küld a kórházból a műtét után három nappal, hogy kivételesen közzéteszem.

"Nagyon jól érzem magam, puszilok mindenkit."

Percről percre jobb a helyzet

Marci most járt bent nála és vitt ebédet. Jóízűen evett. Sétált, beszélgetett. El tudja alapszinten már látni magát. Nincsenek erős fájdalmai. Az állapota nem is hasonlítható a tavalyi műtét utáni állapothoz.

Kivették a csöveket és a hordozható infúziót, amit magával kellett cipelnie, így most szabadabban mozoghat.

Jól van :)

Megerősítem Bori bejegyzését. :) Bent jártam és azt láttam, hogy eszik, iszik, röviden felkel - de egyáltalán nem szédül -, könyvet kér olvasni. Szóval, jól van :) Két nappal az operáció után, a tavalyi műtéthez képest, sokkal jobban.

Átkerült a normál sebészeti osztályra, jól van.

Az intenzívről a subintenzívre

Lekerült a subintenzívre. Bemehettem hozzá. Nagyon jól néz ki, és tiszta tudattal tudott velem beszélni. Kortyonként már folyadékot is ivott.

A subintenzív azért még egy komoly örző, ahol monitorok figyelik, infúziókat és gyógyszereket kap folyamatosan. Elég jó volt a kedélyállapota is, persze bágyadt.

Jó kezekben van! Reméljük hamar gyógyul!

Természetesen még nincs olyan állapotban, hogy telefonokat vagy sms-eket írjon vagy fogadjon. Kérem, hogy mindenki legyen türelemes. Köszönöm!

Felébredt

Felébredt, jól van, most beszéltem vele telefonon. Délután, ha minden jól megy, lekerül a sebészetre, és Judit be tud menni hozzá (én sajna nem tudok, mert náthás vagyok/voltam - már megint)

A műtét utáni első éjszaka rendben eltelt az Intenzív osztályon. Felébredt. Borival beszélt is pár percet. (Nem a saját mobilján, hanem a kórházi rendszeren.)Várhatóan délután rövid időre bemehetek hozzá.

Műbillentyű

Az orvos megerősítette, hogy Geri műbillentyűt kapott, mert a saját szívbillentyű már nem volt olyan állapotban, hogy helyrehozzák. A körülményekhez képest, jól van.

Túl van a műtéten

4 órás műtét volt. Geri mindenre jól reagált. Az orvos elégedett volt a fejleményekkel. Most került be az Intenzív osztályra. További részleteket még nem tudok biztosan, ezért nem írok most mást.

A lényeg, hogy él és a műtét sikerült!

Ma reggel telefonáltak a kórházból, hogy ha hamar be tud érni, akkor még ma délután megoperálják. Már úton van befelé. Drukkolunk!

Ferencvárosi koktél

Azért nehéz megállni, hogy ne legyen kis színes rovat, csak két rövid:

1. A különböző betegek különböző mértékben viselik jól, hogy a műtétükre nem a tervezett időpontban kerül sor. Van, hogy napokat, van, hogy heteket csúsznak, van, hogy a beteg hibájából egyébként, és persze van, hogy a sürgős esetek miatt. Az egyik bácsika nagyon felháborodott:
- Én kérem, ha azt mondtam, hogy 6-ra ott vagyok, akkor 5 óra 58-kor ott is voltam, és itt pedig napokat csúsznak!

2. Egy kis otthoni. Tegnap előtt azzal várt Lonci, hogy kiadta a parancsot Ferkónak:
- Most megműtelek, feküdj föl az asztalra.
Ferkó engedelmesen felmászott a dohányzóasztalra (neki magas pedig) végigfeküdt, Lonci egy fehér lepellel leterítette, és ez volt a műtét. De elég jól kooperáltak, igyekszem én is hasonlóan jó betegnek lenni :)

Lógva

Ma mindenki meglepődött a kórházban, hogy újra lát, és ha nem is örült, de kedvesen fogadott. Szűkült az idősáv: legvalószínűbb, hogy szombaton műtenek, esetleg pénteken, de biztosan nem holnap. Meg is lógtam anyukámhoz (haza nem merek menni a sok közösségbe járó családtaghoz :) most értem ide, de ha pénteken műtenek, akkor reggel már megyek is vissza (ha szombaton, akkor pedig egy napot kibekkelek itt).

Mégsem volt ott a vége

Szóval az úgy volt, hogy tavaly ősszel, majdnem pont egy évvel ezelőtt, abbahagytam a blog írását. Akkor,fejeztem be, amikor önkényesen azt mondtam: itt a teljes gyógyulás kezdete, elkezdtem újra dolgozni. A blogot most újraélesztem (nem szóviccelek), de az első hosszabb post után, amelyben leírom a helyzetet, a fő cél most sem az, hogy kisírjam magam a naplóm virtuális vállain, hanem, hogy egyszerűen és gyorsan szerezhessetek hírt rólam! De az első iromány az még nem ilyen lesz, hosszú lesz: Mi is történt tavaly október óta és mi fog történni most?

---

November végén várt rám egy ellenőrző vizsgálat. A gyors ultrahangon (csak a vizsgálat volt gyors, a várakozási idő egészen egyedi mértékben magas arrafelé) megállapították, hogy minden oké, óvatosan sportolhatok is.

Magán a leleten, két dolog nem volt szimpi nekem laikusként: egyrészt nagyon jelentősen nem ment vissza a bal kamra mérete, másrészt egy gondolatnyi visszaáramlást láttak a felvételen. De alapvetően minden oké volt. Ami még meglepett, hogy csak egy évvel későbbre, 2014. december elejére hívtak vissza újabb kontrollra.

Közben elkezdtem futogatni, úszogatni, persze csak nagyon óvatosan (10 perces km-ekkel kezdtem, és ezt növeltem 8:30 környékre :) Jól esett, jó volt végre mozogni és jó volt tervezgetni a továbbiakat. Viszont a tervezést némileg korlátozta, hogy nem tudtam, mennyit vállalhatok, mi az, ami még nem ártalmas. Kaptam olyan orvosi véleményt, miszerint a szívem jobb, mint valaha, így bármit lehet, akár maratont is futhatok, és kaptam olyat, hogy azért először csak óvatosan.

---

Óvatos ember vagyok én eleve, így nem is akartam másként, mint óvatosan. Node mi az, hogy óvatosan? Mekkora tempó? Milyen időtartam? Az intenzitással vigyázzak, vagy az összmennyiséggel? Ezek nem egyszerű kérdések, ezért is kerestem egy szakembert, egy Sportkórházban dolgozó kardiológust találtam, remélve, hogy szinte az edzésterv szintjére lemenve segít kitalálni, hogy hogyan is kéne a következő pár hónapban-évben-étizedben.

Végül összeségében 3 okból mentem el hozzá "soron kívüli" felülvizsgálatra:

1. legfőképp, hogy megtudjam, hogyan is sportolhatok

2. de emelett túl nagy időnek éreztem a két kontroll közti 1 évet, ennyire még közel a műtéthez – és sikerült is majdnem pont a félidőbe időzíteni a vizsgálatot

3. elkezdtem picit érezni megint a szívem, hasonlóan, mint annak idején, ami miatt elmentem az első vizsgálatra

Nos, a vizsgálaton már megint azt hallottam, amit nem szerettem volna: Itt valami nincs rendben. Megcsodálták a plasztikázott billentyűt, de ami a fontosabb, azt látták, hogy visszaáramlás van, és nem is enyhe. Az orvos azonnal eltiltott minden sporttevékenységtől (hahaha - már megint), és mondta, hogy menjek vissza soron kívül kontrollra. Ezt nyilván én is így gondoltam azonnal. Nem ment nagyon gyorsan, de 1 hónap múlva megerősítették, hogy igen, ők is azt látják, majd újabb 1 hónap múlva sikerült a sebésszel (ugyanazzal, aki tavaly műtött) is beszélni, és megállapodtunk, hogy októberben műtét. Eközben éreztem, hogy romlott a fizikai állapotom, de kaptam gyógyszereket és jobb lett. Szerencsére egy nagyon szuper doktornő segített mindenben, kicsit sínre tenni a dolgokat.

---

Mielőtt rátérek a műtétre, egy minimális érzelmi és fizika kitérő, három fejezetben.

Aki ismer, az tudja, hogy a hányattatásokat eddig szinte maximálisan jól kezeltem, de most megvolt az első alkalom, amikor ez együttesen már sok volt, és tényleg elszomorodtam (másodszor azután, hogy kiderült, nem sportolhatok).

Hallottam vagy olvastam, hogy a KGB legkeményebb vallatási módszere hogyan is nézett ki. Ha elkaptak egy nyugati kémet, akkor elvitték Szibériába, ott a legrosszabb körülmények közt fizikailag és lelkileg gyötörték. A megpróbáltatások ellenére voltak olyanok, akik kitartottak, nem vallottak magukra vagy másra, nem adtak információt. Az ilyenekket gyúrták pár hónapig, de egy idő után közölték velük, hogy "Elnézést, tévedés történt, valaki más helyett fogtuk el önt, őn ártatlan, tévedés történt és ez a rövid idő itt a tajgán félreértés volt, mehet haza a szeretteihez." Majd az illetőt elfuvarozták Moszkvába, átadták neki a nyugatra szóló másnapi repülőjegyeket, kapott egy szép szállodai szobát, kellemes vacsorát, végre lefürödhetett. Aztán, amikor kényelmesen ledőlt az ágyra, végre egyedül lehetett, akkor vártak pár órat, majd rátörték az ajtót, és közölték, hogy ő kém, megy vissza Szibériába. Úgy mondják, hiába volt előtte valaki nagyon kemény, és állta a kínzásokat is, ezt már senki sem bírta ki, és mindenki megtört.

Így éreztem magam. A műtét előtti hosszú időszak, a felkészülés és a döntések, a kockázatok, a műtét körüli időszak, a dologgal járó kellemetlenségek, de főleg a majd két hónap kórház nehéz volt, de számomra még jó érzéssel és józansággal is kibírható. Viszont az, hogy túlestem rajta, elkezdtem felépíteni az életem, és egyszer csak puff, megint vissza, az már kemény volt. Persze pár nap alatt helyre rázódtam, de azért ez nem volt jó.

A másik érzelmi elem azzal függ össze, hogy idén év elejétől Bori dolgozni kezdett. Emiatt sokkal többet voltam a gyerekekkel, reggel is és este is. Nagyobbak is lettek. Sokkal szorosabb kapcsolat alakult ki köztünk. Tavaly, még szinte fel sem fogták, hogy távol vagyok. Persze Lonci örült nekem, amikor meglátott, de nem nagyon hiányoztam, gyakorlati szempontból is kevésbé. Most már mindez nagyon másként van, és én is sokkal nyomatékosabban érzem, hogy mekkora veszteség lenne, ha nem jól sülne el a műtét a család többi részének.

Egy szívműtétnek mindig van kockázata, de ennek ellenére minimálisnál jobban nem féltem a haláltól tavaly sem, meg nem félek egyébként sem, de a család egy teljesen új szemszöget hoz be, ami miatt már van bennem valamennyi aggodalom. Ez nyilván természetes, de ettől még nehezítés.

Ez a tavalyi és idei műtét közti differencia érzelmi oldalról, és ezek inkább negatív dolgok. A másik oldalról fizikailag sokkal jobban vagyok, mint tavaly a műtét előtt. Akkor már fulladoztam két emelet lépcsőtől, most nem vagyok ugyan tökéletesen, de sokkal jobban, közérzet alapján nem gondolnám, hogy szívbeteg vagyok, inkább csak egy átlag, elég edzetlen felnőtt, aki két emelet gyors megtételétől liheg. Azt is remélem, hogy kisebb lesz a műtét okozta terhelés is, ha kisebb lesz a műtét.

---

No, akkor lássuk milyen műtét is vár rám, mert a legtöbben ezt kérdezik – érthető módon. A válasz nagyon egyszerű: nem tudom. Nem tudom, mit fognak velem csinálni. Lássuk azért közelebbről, amit lehet tudni: amikor kiderült, hogy visszaáramlás van, azaz elromlott, amit alkottak, akkor főleg három dolog merült föl okként:

- valamelyik varrás szétjött, fonal elszakadt

- a plasztikázott billentyű, amit úgy stoppoltak meg a szívburok anyagával, mégsem zár olyan jól

- az aorta kivezető szakaszával van a gond

A harmadikról korábban már írtam, mert az tavalyi műtét előtt is téma volt. A rosszul záró billentyű miatt az aorta kivezető szakasza (azaz ahol az összes oxigénban dús vér elhagyja a szívet a test más részei felé) a cső alak helyett kiszélesedett, és ez nem jó. Tavaly is cserélni szerették volna, már akkor is, amikor műbillentyűről volt szó, és akkor is, amikor plasztikáról. Végül a legutolsó, műtét előtt megbeszélésen abban maradtunk az orvossal, hogy bár kitágult, de olyan a formája, hogy szerinte nem kell feltétlen cserélni (műérre). Ez jó hír volt, mert a műtétet nagyban egyszerűsítette, rövidítette. A legvalószínűbb eset, viszont az, hogy mégis cserélni kellett volna, mert a kitágulás miatt keletkezik visszaáramlás. Azaz csőcsere lesz. Vagy nem. Lehet, hogy csak akkor derül ki, ha kinyitnak. Ez frusztráló? Lehetne, de nekem ez nem az, bízok az orvosban, és a korábbiakkal ellentétben ezt a típusú bizonytalanságot jól tolerálom. Az emberek szoktak csodálkozni, de tanulják meg ők is tolerálni :)

Majd ki fog derülni mi lesz.

Ezzel összefüggésben nem tudom, hogy hogyan lesz a rehabilitáció, mennyire lesz enyhébb vagy komolyabb a beavatkozás (reményeim szerint mindkettő rövidebb, csekélyebb mértékű lesz, mint tavaly). Ha csőcsere lesz, akkor a beépített műanyag szerencsére elég problémamentes egy műbillentyűhöz képest pl. nem kell vérhígitó stb.

---

Mindenesetre a szűrővizsgálatokat sikeresen letudtam. Elkerültek a betegségek is, pedig Lonci pont belázasodott, a fogorvos megfájdította majd kijavítva munkáját megcsinálta egy fogam még időben. Jövő szerdán (15-én) fekszem be a kórházba, akkor talán többet is megtudok. Maga a műtét 16-18-án lesz, de nem három napos, hanem valamikor ezen napok közül. :P

Természetesen utána itt olvashattok rövid infókat, és szólok akkor is, ha megint végleg meggyógyultam. :)

Itt a vége

Sokat gondolkodtam, hogy mikor lenne érdemes befejezni a blogot. Nagy események nem történtek, de a visszatérés sem egy perc, pláne nem egy pillanat. Először a kórházból kijövetel 1 hónapos fordulójára gondoltam, de pont akkor beteg lettem, egy napig még 38 fölötti lázam is volt. Nem akartam azt írni, hogy lázas vagyok, itt a blog vége.

Így aztán a munkába való visszatérésemet választottam. Főnökeim lelkemre kötötték, hogy október előtt ne lássanak, de holnap október 1., ideje elkezdeni. A kondícióm most olyan, mint egy egészséges, de elég fáradt embernek. Azaz nem gond a lépcsőn felmenni, de időnként kis pihenés kell. Nincs légszomjam, szerintem a szívemmel minden rendben, egyszerűen vissza kell szereznem az erőmet. Novemberben vizsgálat fogja a szívem jó állapotát megerősíteni (és aztán félévre rá megint).

Ennek kapcsán pénteken elkezdtem nagyon óvatosan sportolni. Ez mindössze egy 2 km körüli séta-futás kombinációt jelentett, ahol a séta a 2/3, a futás az 1/3, és a futás lassabb, mint a séta :) (Az átlag 10 percen kívül km-eket jelent, és a futás még lassabb ennél! :) De jól esett ez a kis, óvatos mozgás. Folytatni fogom.

Visszatekintve talán az a legérdekesebb, hogy hiába voltam 2 hónapot kórházban, és emlékszem minden részletre, de olyan, mintha nem is lettem volna ott, nem része az életemnek. Persze nem is hiányzik. Ezzel együtt arra gondoltam, hogy a leghűségesebb olvasóknak leírok pár történetet a 2 hónap alatt megesett dolgokról, és ezzel záródik a blog.

---

A bentlétem alatt háromszor is nyelettek velem ultrahang-berendezést, de már ismerős volt októberből is a dolog. Szörnyen hangzik, de nem az, mert bódításban végzik. Ez azt jelenti, hogy kapok intravénásan valami anyagot, amikor belém nyomják, akkor 1 mp múlva filmszakadás, és a négy vizsgálatból egyre sem emlékszem, semmire, ami alatta történt, és egyik esetben sem emlékszem, hogy hogyan kerültem máshova a vizsgálat után.

Ilyenkor általában meg volt beszélve a családtagokkal, hogy a nyeletéses ultrahangvizsgálat után bejönnek, de persze csak akkor, ha már ébren vagyok, ezért küldök egy SMS-t éledéskor. Az egyik után felébredtem az ágyamban, és írtam egy üzenetet az öcsémnek, de elküldés után nagyon meglepődve láttam, hogy egy órával korábban már írtam egyet neki majdnem teljesen azonos szöveggel.

Másodszor jól eldugtam a telefont, de ez sem segített, megtaláltam, bár nem tudom, hogyan. A harmadiknál Bori már az ágyamnál ült ébredéskor, és váltig állította, hogy az ágyam szélén ültem, amikor megjött, beszélgettünk, főleg arról, hogy segítsen lefeküdni, és hogy írtam neki három SMS-t is. Ő nem kapott. Pár nap múlva találtam meg négy piszkozatot a telefonban, mindent megírtam, de elküldeni egyet sem sikerült. Íme a szövegek, egyik sem lett hosszú, de a lényeg mégis bennük van:

Címzett: Bori

Szöveg: Nyelve

Címzett: nincs

Szöveg: Nyelnen

Címzett: nincs

Szöveg: Oraken

Címzett: nincs

Szöveg: Nyeltem, ég

---

Nem meséltem Pista bácsiról. Nem szép dolog más, korábban elbódított embereken nevetni, nem is tettem ilyet, viszont sírni sem akartam, mert egy igazán életvidám, bár kissé kiállhatatlan emberről van szó. Pista bácsi Krassó Györgyre emlékezetett, egyrészt megjelenésében, másrészt a szabályok betartására való hajlamában. A műtét után 2 nappal még a szubintenzíven feküdtem, és épphogy agyamnál voltam, de fél füllel felfogtam, hogy a nővérek Pista bácsit kergetik. Kijött a másik szubos szobából, és gurulós éjjelszekrényét éktelen hanggal maga előtt tolva elkezdte az éjszakai bejárást. Egyszer még visszafogták, de másodszor már gond támadt: az egyik borosüvege kiesett a szekrényből és összetört. (Meglepett, hogy a másik üveg nála maradt, pár nap múlva is láttam a kacsatartó oldalrekeszben.)

A kalandozó beteg esetében mi más lehetett volna a megoldás, mint hogy a mellettem lévő ágyról a nagyon jó fej beteget András bácsi mindenhol jól érzi magát jelszóval átrakják, és lefektették a helyére. Ez a megoldás annyira bevált, hogy a szubról kikerülve is mellém, és a mellettem lévő ágyra helyezték a volt ejtőernyőst (az volt, és néha katonai parancsokra hallgatott is). Tulajdonképpen nem lepődtem meg, hogy az éjszaka közepén egyszer csak odalépett az ágyamhoz, és megkocogtatta a vállam. Ha a fájdalmak miatt aludtam volna, akkor talán meg is ijedek. Nem mondta meg mit akar, de mivel korábbi közlése szerint a Naszályon voltunk, nem is biztos, hogy tudtam volna segíteni.

---

A kórházi kaja. Legendásan rossz, de elhatároztam, hogy enni fogom. Nem sikerült. Az ok közgazdasági. 700 Ft-ból oldják meg a napi 5 étkezést. Ebből kettő csak annyiból áll, hogy ebéd/vacsora mellé adnak egy almát/műzliszeletet. De lássuk, minek kell kijönnie 700 Ft-ból:

• szállítás
• edények és egyebek beszerzése, pótlása
• mosogatás
• azon alkalmazott megfizetése, aki kitalálja, hogy ennyiből hogy lehet megoldani bármit is
• a hozzávalók, főzés, azaz maga az étel (nem véletlen került a végére)

És persze mindezt egy vállalkozás csinálja, tehát amellett, hogy egy vállalkozásnak is vannak költségei, még pénzt is akar rajta keresni. 700 Ft/fő. Csak gondoljatok bele! Vagy inkább ne. Ez az egyetlen élmény, ami utólag is felkavar.

---

Az egyik kedvenc kórházi beszélgetésem: a látogatók kísérik ki a vén zenészt, és közben érdeklődnek.

- A dohányzás volt a baj?

- Nem, állítólag a koszorúér.

- Koszorúér?

- A koszorúér.

- De azelőtt nem volt semmi bajod, pedig akkor is dohányoztál.

- Nem volt semmi bajom.

- Koszorúér - szólt utána a másik látogatónak - Te, hallod, koszorúér! Hogy mik vannak!

---

Nem egyszerű életerős férfiként, még legyengülve sem, két hónapot eltölteni kórházban. Egy idő után az ember észre se veszi, de megfordul minden nővér, orvosnő, takarítónő vagy nőiesebb infuziós állvány után. Valahogy a Füles karikatúráin megjelenített nővérkék nem ebben a kórházban dolgoztak, és saját káromon tanultam meg, hogy vigyázni kell. Az egyik vizsgálaton a kedves asszisztensnő áttetsző fehér nadrágot viselt. Amikor megfordult, akkor láttam életemben először 60 fölötti hölgyön tangát. Ennek ellenére sem voltam óvatos legközelebb.

Óvatosságomat elaltatta a még kedvesebb, fiatalabb, ám Ursula-forma asszisztens. Ő is megfordult, el tőlem, és úgy tűnik főnökük talán elvárta az egyenruhát, mert ő is áttetsző nadrágot viselt. De nem tangával. Nála a két félen egy-egy hatalmas Mickey egér fej bámult rám! Lehet, hogy az egyik Minnie volt, de egyrészt arcról nehéz megmondani, másrészt, a korábbi reakcióidőmet meghaladva sütöttem le a szemem.

---

A mérsékelt sikerrel végződött nyári magyar focimeccsek megnézése fontos kikapcsolódást jelentett. Közös tévé, a távirányító megszüntetve, nehezen, nagy nyújtózkodással elérhető csatornaváltó gombok, a hangerőgombok kiszerelve - egyébként jogosan. Mindenki elfogadta a helyzetet, és mindig megegyeztünk mit nézzünk. Ám egyszer csak megjött egy pali távirányítóval. Ez még hagyján, de lejjebb vette a hangot, majd némi tévézés után távozott. Vannak durva dolgok, és van ez. Amikor a tetthelyre értem, már távozott, de másnap elővettem a betegtársat. Ő megmutatta az eszközt és beszámolt, hogy a felesége hozta a távirányítót. Ez egy univerzális Tescos darab, és 1000 Ft volt. A felháborodás egyből tiszteletbe csapott át.

Másnap másik távirányítóval ült, harmadnap egy harmadikkal. Érdeklődtem, mire bemutatkozott és tájékoztatott a következőkről: az első nem volt jó igazán, ezért vetetett egy 2000 Ft-ost, de az még rosszabb volt, de ez a harmadik már egy Philips és 4000 Ft-os darab, és tökéletes. Ezen felül arról is tájékoztatott, hogy ő itt jól megérti magát mindenkivel, mert civilben műláb és műkéz készítő. Ez valóban elég alap volt a barátsághoz, így amikor pár nap múlva műtétre vitték, akkor rám bízta - mint leginkább alkalmas helyettesre - a Philips univerzális irányítót, és a kéthetes rádióújságot. Szerencsére vissza tudtam neki adni műtét után, és meg tudtuk beszélni, hogy ő nem műszaki oldalról, hanem művészeti és egészségügyi vonalról lett művégtagkészítő. Nemsokára saját lábán távozott a szanatóriumba.

---

Egyik legmeglepőbb élmény volt, amikor egy doktornő érkezett egyik nap, bemutatkozott, és mondta, hogy a másik osztályon dolgozik. Na, mondom, megint valami új kezelés, vizsgálat vagy hasonló. De nem. Kiderült, hogy "rajongó", rádióban hallgatott minket Robi barátommal, és az élő előadásokra járt, moziba, Ötkertbe, sőt talán még a barátnői kedvence is én vagyok. Ráadásul kamaszkorú ismerősei megbízták, hogy mivel ők is aggódnak értem (18 év alattiak is hallgattak? ez utólag sokmindent megváltoztat) hogy szerezzen nekem egy új szívet. Elvileg nem szerzett, de azért jó tudni, hogy kit keressek.

---

Miután kijöttem, véletlenül megláttam, hogy Norbi (igen Schobert Norbert), akinek igen hasonló műtétje volt, és ugyanitt, könyvet ír a kórházi élményeiből. Hamarosan megjelenik Norbi Halálkönyve írta a Blikk. Ennek ellenére arra gondoltam, hogy elolvasom, mégiscsak arról a helyről szól, ahol én is sokat voltam. De megláttam még egy idézetet: ...és ekkor hallottam egy angyalszárny suhogását, és tudtam, hogy nem érhet baj. Biztos, hogy igaz, mert Réka is hallotta.

---

Végül visszatérek az elejére: talán mindenki emlékszik, hogy első napokban egy láncravert őrizetessel feküdtem együtt. Tulajdonképpen szórakoztató társaság volt, főleg, hogy utólag már tudom, hogy csak rövid időt voltam vele egy szobában. A műtét előtt remekül elterelte a figyelmem, hogy a vas- és akkugyűjtés trükkjeit tanította nekünk, vagy inkább menőzött (?) ezzel. Aztán másról is mesélt, szakmai credóját máig őrzöm felírva a telefonomban:

Hiába, hogy benne voltam a kékfényben: engem nem elfogtak, hanem magam mentem be!

Kis különbséggel magam is így vagyok ezzel.

---

Köszönök mindenkinek mindent!
Ez így lesz a legegyszerűbb, mert ha sorolom, az nagyon hosszú lenne! :)

---