Sziasztok!
Pénteken volt hat hete, hogy felvettek a kórházba, így itt az ideje, hogy bejelentkezzek. Kezdem azzal, hogy megpróbálom összefoglalni, hogy mi a jelenlegi helyzetem, állapotom és rövid távú kilátásaim. A blogot nem olvastam, így biztos lesz pár olyan dolog, ami közismert, de a cél inkább a nagy egész összerakása a puzzle-darabokból.
Előtte egy rövid ügyrendi kitérő: az egyszeri bejelentkezés ellenére internetkapcsolatot továbbra sem használok, e-mailt nem olvasok, közösségi és hasonló oldalakra nem jelentkezem be, egy ilyen tárgyszerű írásra már érzek elég energiát, de többre nem. Szintén azt kérem, hogy még ne hívjatok, ha épp nem vagyok jól, akkor fárasztó még a telefonbeszélgetés, és nagyon sokat alszom nap közben - ami az 5:30 körüli ébresztőt tekintve nem csoda. Ha valami fontos kérdés, vagy közölni való volna, akkor esetleg SMS-ezzetek, de hogy örüljetek: arra is felébredek :)
Holnap vagy utána írok a műtétről, és a hosszabb távú gyógyulásról, de előbb lássuk, mi van most. A kérdés egyszerű, a válasz nem, csak több bekezdésben lehet felelni, történeti áttekintéssel, és így is jó adag bizonytalanság marad majd a végén.
A műtét után minden jól alakult, megvoltak a kontrollvizsgálatok, már megvolt a nap, hogy mikor és melyik szanatóriumba távozok, amikor is belázasodtam. Nem meglepő módon a gyulladást jelző értékeim is szépen az egekbe szöktek, látszott, hogy van valami. Viszont egyéb tünetem nem volt, nem látszott, hol, mi a baj.
Ilyenkor a vérből próbálnak kitenyészteni kórokozót (hemokultúra), de ez sikertelen volt. Végül pár nap után elkezdtek adni egy széles spektrumú (tehát sokféle kórokozóra ható) antibiotikumot. Nemsokára aztán végre lett valami tünet. A korábban szépnek tűnő (már varratoktól megszabadított) műtéti sebem kezdett szépen jelezni, hogy ott van valami, ami dolgozik, nem szépen pedig folyt is belőle valami.
Kinyitottak, kitisztították, mintát vettek. (Ebből az első kettő mérsékelten volt kellemes.) Valamint belehelyeztek egy szivacsot, és rácsatlakoztattak egy szivattyút, ami így lehetővé teszi, hogy ne kelljen naponta kinyitni, tisztítani, elég hetente kétszer.
Ami talán fontosabb, elkezdtek adni egy másik antibiotikumot, a vancomycin nevű szert, amely a kórházakban elterjedt, hagyományos antibiotikumokra már rezisztens staphylococcus ellen szokásos anyag. Staphylococcust nem találtak bennem, se ekkor, se később - ez azért majd izgi a vége szempontjából. A vancomycin (röv. vanco) egy "durvább" antibiotikum, figyelni kell rá, hogy ne károsítsa a vesét.
Közben a sebből (második próbálkozásra) kitenyészett végre valami, az orvosok nagy meglepetésére egy serratia nevű baktérium, ami általában megtalálható az emberen, környezetében vagy benne, és általában nem okoz bajt, de bizonyos esetekben mégis megbetegíti, pl. legyengült szervezetet.
Mellékszáll: a 40-es, 50-es években még azt hitték, hogy a serratia, mint mindenhol jelenlévő baktérium teljesen ártalmatlan. Így az Amerikai Haditengerészet nagy légballonokban ráengedett jó sok serratiát San Francisco városára, mondván megnézi, hogy a szél hogyan szállítana egy biológiai fegyvert (Operation Seaspray). A kísérlet után a régióban dolgozó orvosok jelezték, hogy drasztikusan megnőtt a tüdőgyulladások, húgyúti fertőzések aránya a pácienseik körében. Óh, azok a boldog harmadik világháborús idők!
Rövidre zárom a serratia, és a sebem ügyét: az egyetlen sikeres tenyésztést leszámítva nem volt több, a sebem nagyon szép lett, mindig gyönyörködnek benne az orvosok, nyoma nincs fertőzésnek. Tulajdonképpen úgy látszik, hogy a seb nem nyom, hanem tévút volt, persze az jó, hogy a (szélesspektrumú antibiotikummal) kiirtották az ottani fertőzést, de nem ez volt a fő bajom.
Ugyanis hiába lett a lázból hőemelkedés, majd az se, a gyulladást jelző 300-as CRP-ből 18-as (egészséges érték nagyjából 5 alatt), de ahogy abbahagyták a vancomycin infúziókat, másnapra megint magas lázam lett, a CRP két nap alatt megint 220 volt, és több napi vanco után lett csak megint normál közeli.
Mindeközben a majd tucat hemokultúrámból nem tenyészett ki soha semmi (egyszer egy fals diftéria, de arra eleve oltva is lennék). Semmi tünet. Tulajdonképpen semmi bizonyíték, hogy rezisztens staphylococcusom van, kivéve, hogy az szokott lenni sebészeteken. Az az itteni Krapulax.
Tehát volt egy meglepő kórokozóm, ami igen hamar kimúlt, és egy másik, amire csak elégé közvetett bizonyítékok vannak. Leginkább az, hogy vanco nélkül lázas vagyok.
Így nem maradt más, visszaadták a vancót (közben szájon át folyamatosan kapok szelésspektrumút is), és várták, hogy lemenjen a lázam. Ez másodszorra nem lett teljesen sikeres, még ma este, több hét után is hőemelkedésem volt, igaz csak 37,0. Legalább a CRP-m nem fullon, hanem szépen 13 körül van.
Mi lehet akkor? A feltételezés az, hogy valahol egy kis térrészben staphylococcus tenyészik a szegycsontom alatt. Szerencsére a helyén marad, nagyon jó, hogy a vérben nem jelent meg. Modern képalkotó eljárásokkal (CT, MRI) sem lehet megtalálni, mert egy mostanában műtött embernél számos kis folyadék, vagy a képen hasonlónak látszó dolog van. Egy nem műtött embernél feltűnő, hogy "itt van valami, ez biztos fertőzés", de nálam rengeteg célpont lehetne, nincs aki megmondaná, hogy melyik ártalmatlan folyadék, melyik az "élőhely".
A szívburokban is vannak ilyen helyek (perikardiális folyadék), ezek megszúrását tervezték, nem csak azért, hogy eltűnjön maga a folyadék, de mintavételi céllal. Ez azért nem jöhetett össze, mert úgy helyezkednek el, hogy nem lehet sehonnan tűvel szúrni, a szív útban van.
Volt olyan orvos, aki a szegycsont szétvágását javasolta, mondván ott lesz mögötte, de a sebész, aki operált ennek nem látta értelmét (nem így hangzott el). Az infektológus ezzel szemben azt javasolta a hét elején, hogy hagyják abba a vancot; mondván (illetve mivel szűkszavú részben saját találgatásom) már elég ideje kapom, jó a CRP, és véleménye szerint magától az antibiotikumotól is lehet a folyamatos kisebb hőemelkedésem. A sebészem nem ezt választotta, kapom tovább.
Mi az igazi veszély? Egyszerű, az, hogy a fertőzés rámegy a frissen operált, így (szó szerint) sebezhető részre, és tönkre teszi a szívbillentyűt, stb, ebből elég nagy baj is kisülhet. Amíg kapom a vancot, viszonylag védett vagyok: még ha nem is hal ki a staphylococcus, nincs könnyű dolga megtelepedni máshol az antibiotikum védelme alatt. Hetente-kéthetente nyeletéses ultrahang élményében is részem van, mert a nyelőcső felől lehet igen jól megnézni, hogy a billentyűmön megindult-e az egysejtű kolonizáció. Eddig mindig minden oké volt, minden ultrahangon.
Felmerülhet még a kérdés, hogy honnan a fertőzés? Sajnos a sebészet története a sebfertőzések történeteként is felfogható. Bár az előrelépések nagyon nagyok, de egy nagy nyitott sebbe könnyen bekerül a műtét alatt egy-egy kórokozó, ami egyébként egy felületi sebnél semmi gondot nem okozna. Hogy a levegőből jött, vagy valamiről (esetleg a saját bőrömről, vagy egy közreműködőből) az sosem fog kiderülni, de szerencsére engem nem is érdekel, egyszerűen mondva: tök mindegy.
Felmerülhet még a kérdés, hogy honnan a fertőzés? Sajnos a sebészet története a sebfertőzések történeteként is felfogható. Bár az előrelépések nagyon nagyok, de egy nagy nyitott sebbe könnyen bekerül a műtét alatt egy-egy kórokozó, ami egyébként egy felületi sebnél semmi gondot nem okozna. Hogy a levegőből jött, vagy valamiről (esetleg a saját bőrömről, vagy egy közreműködőből) az sosem fog kiderülni, de szerencsére engem nem is érdekel, egyszerűen mondva: tök mindegy.
Ami viszont nagyon valószínű, hogy hétfőn vagy kedden összevarrnak, megszabadulok a nagyjából egy hónapja nálam lévő táskarádiótól, azaz a fixen rám kötött, de legalább hordozható szivattyútól. http://hu.vivanosystem.info/20902.php megj. lófaszt veszi le éjjelre a fényerőt, sokkal rosszabb: váltogatja a fényeset, és a sötétebbet, pár percenként. Ekkor fogom tudni megbeszélni az orvosommal, hogy mit tervez a vancoval - mivel azt is nagyjából egy hónapja kapom, tehát nem lenne kapkodás leállítani, de teljesen megbízom a döntésében. (Egybként van az osztályon olyan beteg, aki már közelít az itt töltött 3 hónaphoz, hasonló problémákkal, de nála úgy tudom, sikeres tenyésztések voltak, bár pontosan nem tudom.)
Amit még lehet tudni, hogy ha antibiotikum nélkül, már összevarrva láztalan stb. maradok, még akkor is nagyjából 10 nap megfigyelés vár rám itt. Eszerint egy szuperideális forgatókönyv alapján még két hetem van a nővérek napi életének, és eltérő problémakezelési technikáinak tanulmányozására. De sajnos teljesen reális lehet ennél hosszabb idő, megjósolhatatlan felső határral.
Ami még mindenképpen sokak kérdése, hogy oké, ez van a betegséggel, de hogy vagyok mindeközben?
Fizikailag elég jól. Ez azt jelenti, hogy egy emeletet különösebb gond nélkül tudok (ha nem is száguldva), de fölfelé is lépcsőzni, el tudom magam látni, mióta összeforrt a szegycsontom a hajolás, köhögés tüsszentés stb. sem jelent jelentős fájdalmat, ha összevarrnak, akkor pedig már annyit se fog szerintem. Amikor lázam volt, akkor ez nem volt igaz, azokon a napokon/heteken a délutánból mindig volt néhány óra, amikor kb. csak az ágyban voltam, lehetőleg takaró alatt, de délelőtt, vagy a lázcsillapító után már akkor se voltam vészesen. Jelenleg csak du. van 1-2 gyengébb órám, de akkor is mászkálok, lefeküdnöm nem kell 37,0-37,3 körüli hő miatt, csak gyengébb vagyok picit. Erőltetem az evést, és a családom nagyon jó kajákat hoz, így bár a műtétnél 2-3 nap alatt fogytam ugyan 4 kilót, de ebből egyet azóta visszaszereztem, ezzel tehát semmi gond.
Lelkileg nagyon jól vagyok. A nagyon korlátozott lét ellenére derű jellemez. Szinte már hübrisz, hogy a rám mért istencsapások sem rontják el a jókedvem és az optimizmusom. Ha lázas vagyok (vagy inkább voltam) akkor azokban az órákban nem voltam vidám, de ezek is csak rövid időszakok voltak. Elkeseredve csak percekre voltam néhányszor, pl. amikor visszalázasodtam a vanco leállítása után, azaz realizáltam, hogy nem megyek én innen még sokáig sehova, de15 perc után akkor is elszállt az elkeseredésem. Nem tudom, meddig maradok ilyen derűs, és mosolyra hajló. Valójában nem is szeretném megtudni, sosem volt célom, hogy a határaimat feszegessem. Pár hétig még biztos nem fog változni, tovább pedig lehetőleg nem tesztelem.
Agyilag kicsit fáradt vagyok, nem tudok igazán hosszan koncentrálni (részben a körülmények miatt sem). Pontosabban ez egyre javul, ezt a pár sort is elég rég írom folyamatosan. A rengeteg olvasás miatt már szinte sajog a fejem, de nem sok más dologhoz van kedvem. Egy nap 10-12 óra is adódik olvasásra, így nem csoda, hogy napi 400 oldalakat olvasok, komótos tempóban, és ez sok. Hiába a szuper könyvek, most jól esett rövid időre írásra váltani. Az itteni lét a szociális készségeket elégé igénybe veszi, talán ez a legfárasztóbb fejben.
A legjobban természetesen két dolog hiányzik: a család, és a szabadság. Az elsőből morzsákat kapok, a másodikról pedig rendszeresen álmodok: például miközben alszom, megiszok valami jó helyen, barátokkal egy pohár bort. Azt hiszem, azért összességében elmondható, hogy nem állok nagyon messze az álmaim megvalósításától, ha még kell is pár hetet várnom, amíg minden földi vágyam teljesül (szerencsére nem földiek pedig nincsenek).
Holnap a műtétről írok, hacsak másként nem lesz.
Holnap a műtétről írok, hacsak másként nem lesz.
